U18: Wolves 4 - 0 United
A Manchester United ifi csapata elszenvedte egymást követõ második vereségét – az eddigi legsúlyosabbat a szezonban – a Wolverhampton Wanderers vendégeként szombaton.
A két csapat a felnõttek között is találkozott a délután folyamán, így a Vörös Ördögöknek esélye nyílt egy kettõs gyõzelemre a Wolves ellen. Ehelyett azonban fájó vereséget szenvedtek Paul McGuinness fiai a Farkasok ellen, akiknél a líbiai születésû Zeli Ismael mesterhármassal járult hozzá a fényes hazai gyõzelemhez.
Ismael elõször sikeresen kicselezte a középhátvédet, Sean McGintyt, majd elvitte Liam Jacob kapus mellett a labdát és megszerezte elsõ gólját. A második találatát büntetõbõl érte el, miután Michael Fornasier kézzel ért a labdához, és a játékvezetõ – kissé talán túl szigorúan – büntetõt ítélt. Annak ellenére, hogy a bíró megismételtette a tizenegyes rúgást Ismael másodszor is túljárt Jacob eszén és a hálóba helyezte a labdát.
Liam McAllinder 3-0-ra módosított az állást a szünet után egy fejest követõen. Majd nem sokkal késõbb egy lapos jobb oldali beadás csúszott el Jacob kapus kezei mellett, a líbiai Ismael pedig jó ütemben érkezett a túloldalon és megszerezte harmadik gólját, beállítva a 4-0-ás végeredményt.
(Jesse Lingard)
A Vörös Ördögök nem voltak szerencsések a befejezéseknél, elõször Jesse Lingard találta el a keresztlécet, majd a cserék, Jack Barmby és Joe Rothwell tesztelték a kapust, aki kiválóan helytállt. Utóbb említett játékosunknak ez volt a debütálása az U18-as csapatban, csak úgy, mint a középhátvéd Luke McCulloghnak és a szélsõ Gyliano van Velzennek.
A United kezdõcsapata volt: Jacob; Fornasier, McGinty, McCullough, Blackett; Giverin (Rothwell), M. Keane, Hendrie, van Velzen; Lingard, Lawrence (Barmby)
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
14 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
15 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
16 | Brentford | 7 | 9 | 12 | -3 | 7 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 7 | 6 | 16 | -10 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló