Phelan: Hargreavesnak nem szabad feladnia

A United másodedzõje szerint fontos, hogy tüzetesen megvizsgálják a középpályást rövidre sikerült visszatérése után, és tartsák benne a lelket.


 

Owen Hargreaves mindenki meglepetésére kezdõként kapott helyett a Wolves elleni bajnokin, de néhány perc után kénytelen volt az öltözõbe sántikálni. Hargreaves 2 éve küzd térdsérüléssel, visszatérésének idõpontja már többször is változott. Ferguson asszisztense, Mike Phelan maga is elismeri, hogy a középpályás szerepeltetése kockázatos döntés volt, ami visszafelé sült el.

 

Phelan a korai sérülés és csere ellenére is bízik benne, hogy az angol játékost nem veti vissza a dolog.

 

 

 

 

„Owen nagyon csalódott a dolgok jelenlegi állása miatt” - mondta Phelan a Sky Sportsnak.

 

„Nagyon keményen dolgozott az utóbbi 2 évben azért, hogy újra játszhasson. Ez nem jött össze neki ma, kockázatos volt a játéka, de ez így megy a labdarúgásban.”

 

A United másodedzõje egyelõre pontos diagnózist nem tudott mondani Hargreaves sérülésérõl.

 

„Reméljük nem komoly a sérülés. Minden vizsgálatot elvégzünk a következõ 48 órában ami szükséges ahhoz, hogy megállapítsuk pontosan mi is most a baj. Reméljük nem akkora baj, mint amekkora félelem volt a szituáció után.”

 

Sir Alex Ferguson is elismerte, hogy katasztrofális döntés volt az angol középpályást kezdõbe jelölni.

 

„Hargreaves szerepeltetésével hazárdjátékot játszottam, de jó munkát végzett az utóbbi idõben, megfelelõ edzettségi állapotban volt és vele egy rutnios, komlett középpályánk lett volna. Ez csak pár percig volt így, katasztrófa volt” - mondta Ferguson a MUTV-nek.

 

Hargreaves korai kiállása ellenére azért a gyõzelemnek és Park Ji-Sung kitûnõ játékának örülhetett legalább a menedzser. Fõleg annak tudatában, hogy egy vírus söpört végig a csapaton, ezért néhány játékos nem is volt 100%-os állapotban.

 

„Sokszor szereztünk már gólt a hajrában, de ez mutatja a csapaton belül uralkodó szellemiséget, amit a játékosok megvalósítanak a pályán” - folytatta Phelan.

 

„Nem játszottunk jól, biztos vagyok benne csalódottak voltak a meccs után a vendégek. De az elszántság és gyõzni akarás szelleme mindig jellemzõ volt a Manchester Unitedra. Ez a jutalmunk cserébe.”

 

„Azok a játékosok akik influenzásan vállalták a játékot biztos nem volt ez könnyû, de most lehet pihenni és várni a következõ meccset.”

 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!