Sydneybe utaznak a Vörös Ördögök
A Manchester United a mai napon bejelentette, hogy a csapat a 2013-as felkészülési szezon során Ausztráliába is ellátogat, ahol az ausztrál bajnokság All-Star csapatával játszik barátságos mérkõzést.
Ez lesz az ötödik alkalom, hogy a United Ausztráliába látogat. Elõször 1967-ben tette ezt, legutóbb pedig a triplázó csapat utazott el 1999-ben a távoli országba.
"A meccs és az edzés Sydneyben kerül megrendezésre, mely fontos része lesz a 2013/14-es szezon felkészülésének. Örömmel fogadtuk el New South Wales kormánya és az Ausztrál Labdarúgó Szövetség meghívását, hogy ellátogassunk a világ egyik valóban legnagyszerûbb városába."
"Három oka van annak, amiért felkészülési szezonra megyünk. Az elsõ és legfontosabb az, hogy a csapat felkészüljön a szezonra. De a túra lehetõvé teszi számunkra azt is, hogy a globális szurkolótáborunkkal, valamint kereskedelmi partnereinkkel is találkozzunk. Már eltelt egy kis idõ azóta, hogy legutóbb Sydneybe látogattunk, szóval nagyon várjuk, hogy megújítsuk kapcsolatunkat a hûséges és lelkes ausztrál drukkereinkkel."

A Manchester United teljes elsõ csapata hat napot edz majd az ausztrál városban, július 20-án pedig az ANZ Stadiumban játszik barátságos mérkõzést.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló