Fulham 0-1 Manchester United

Kapufákkal tarkított, változatos találkozón Wayne Rooney gólja döntött, a United tíz ponttal vezet a bajnokságban!


Fontos találkozó elõtt álltak a Vörös Ördögök, hiszen egy gyõzelemmel tíz pontra növelhette elõnyét a holnap pályára lépõ Manchester Cityvel szemben.

Az elsõ helyzet a hazai gárda elõtt adódott, Rio Ferdinand ragadt be, Rodallega ugrott ki, de kisodródott és ezért inkább visszapasszolt az érkezõ Dejagah elé, a lövést Jonny Evans blokkolni tudta végül.

A 8. percben szöglethez jutott a United, Robin van Persie ívelt kapu elé, egy hazai játékos hátáról pattant kapu felé a játékszer, Schwarzer kiütötte, Patrice Evra csapott le, lövése azonban a felsõ lécrõl visszapattant. Rooney elé került, aki kapura kanalazta, de a nagy kavarodás végén a Fulham védõi mentettek.

Egy perccel késõbb van Persie esett el a tizenhatoson belül, a labda Evra elé került, aki lõtt, de Schwarzer hárított.

A túlsó kapu is veszélybe került, elõbb Riise bombáját kellett kiütnie David de Geának a léc alól, majd Ruiz lõtt 16 méterrõl kapufát, amibe talán ujjheggyel a kapus még bele is ért.

Nem volt még vége a kapufáknak, Rooney szöglete Hangelandon megpattanva jutott a felsõ lécre, a kipattanót Antonio valencia bombázta az oldalhálóba.

Az izgalmas elsõ 20 perc végén Rooney és van Persie játszott össze remekül, az angol csatár lõhetett 13 méterrõl, de próbálkozása centikkel a hosszú alsó mellett ment el.

A nagy iram kissé alább hagyott, de fél óra után újabb kapufát láthatott a közönség. Nani passzolt remekül Tom Cleverleyhez, aki az érkezõ Rooneyhoz továbbított, aki nagyszerûen csavart, de kicsit hibázott és a labda visszapattant a bal kapufáról.

Már alig volt hátra a félidõbõl, amikor szöglethez készült a vendég csapat, majd hirtelen elsötétült minden. A kellemetlen közjáték bõ öt percig tartott, de visszatért a fény a Craven Cottage-re és a csapatok lejátszhatták a maradék két percet.

A fordulás után nem nagyon tudott felpörögni egyik csapat sem, a színvonal sokat esett az elsõ játékrészhez képest. Percekig komolyabb helyzet nem is alakult ki, Rafael balos lövése volt említésre méltó a szünet után elõször, majd Baird bombáját fogta kiválóan de Gea.

A félidõ második felében a Fulham egyre inkább felülkerekedett ellenfelén, sokkal többet volt a játék a United térfelén, de Evans és Ferdinand csodás védekezése állta a sarat. Hetvenhárom perc után a csereként beálló Javier Hernandez került helyzetbe, de képtelen volt eltalálni a labdát, így maradt a döntetlen.

Pillanatokkal késõbb hazai szöglet szállt a kapu elé, Ruiz fejelt, de Rafael a gólvonalról mentett.

A 79. percben Evans ívelt bal szélen elõre éppen Rooney elé, aki betört a tizenhatosra, majd remek csavarással vette be a hosszú alsót, 1-0 a United javára!

 


A bekapott gól után növelte a nyomást a Fulham és folymatosan lõtték be a labdákat a vendégek kapuja elé, Ferdinandnak és Evansnak rengeteg munkája akadt, de mindig megoldották.

A hosszabbítás pillanataiban egy hazai védõ hibája után Hernandez mehetett 1-1-ben kapura, de elidétlenkedte a helyzetét, pedig eldönthette volna a találkozót.

Szerencsére azonban a Vörös Ördögök megtartották elõnyüket és ezzel plusz nyomást tettek a holnap pályára lépõ Manchester City vállaira.
 

 

 

Premier League, 25. forduló

Fulham 0-1 Manchester United

Craven Cottage, 25670 nézõ

 

Vezette: Kevin Friend

 

Fulham: Schwarzer - Riether, Senderon, Hangeland(Hughes 46.), Riise - Dejagah(Petric 82.), Baird, Karagounis(Emanuelson 68.), Duff - Ruiz - Rodallega

Nem használt cserék: Etheridge, Kacaniklic, Davies, Frimpong

 

United: de Gea - Rafael, Ferdinand, Evans, Evra - Valencia(Hernandez 66.), Carrick, Cleverley(Giggs 75.), Nani(Welbeck 84.) - Rooney - van Persie

 

Gólszerzõ: Rooney 79' 

 

Sárga lap: Baird illetve Rooney

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások