Manchester United 2-0 Everton

A Vörös Ördögök magabiztosan gyõzték le David Moyes csapatát és tizenkét pontra növelték elõnyüket a Premier League élén.


Nem ez volt az a találkozó, amibõl sok dolgot le tudott vonni a lelátón ülõ Jose Mourinho, ugyanis a Manchester United félgõzzel játszott, ám így is magabiztos gyõzelmet aratott Sir Alex Ferguson csapata.

Ebben partner volt az Everton is, amely ma igen fásult gárda benyomását keltette. Bár az elsõ említést érdemlõ megmozdulás a vendégek nevéhez fûzõdött Pienaar két próbálkozását azonban Jonny Evans mindkétszer blokkolni tudta.

Tíz perc telt el, amikor Wayne Rooney adott remek passzt Robin van Persie-nek, a holland kicselezte Howard kapust, de jobbal kissé kisodródott helyrõl csak a rövid kapufát tudta eltalálni, amirõl a labda kifelé pattant.

Nem úgy három perc múlva, amikor Antonio Valencia fejelte el ellenfele elõl a játékszert épp a hollandnak, aki a tizenegyes pont közelében álló Ryan Giggshez passzolt, a legenda pedig laposan remekül lõtt a bal alsó irányába, lövése pedig a kapufáról a hálóba pattant. Giggs ezzel továbbra is elmondhatja, hogy minden eddigi Premier League szezonban eredményes tudott lenni.

 


A félidõ elsõ felét uraló hazaiakra kezdett nyomást helyezni a liverpooli csapat és 29 percnyi játék után fel is jegyezhettük az elsõ kaput eltaláló próbálkozásukat. Osman lövését azonban de Gea nagyszerûen hárította vetõdve.

A 36. percben jártunk, amikor Phil Jones passzolt rosszul, lefordult az Everton, ám az utolsó pillanatban Rafael da Silva menteni tudott Anichebe elõl.

Egyre többet tartotta magánál a labdát David Moyes gárdája és talán érett is, hogy egyre több komolyabb helyzetet alakítanak ki, ám a félidõ végén mégis a United szerzett gólt.

Rafael labdaszerzés után a középpálya közepén találta magát, majd zseniális passzal ugratta ki van Persie-t. A csatár ismét kicselezte Howardot, ismét kissé kisodródott, ám most végül csak sikerült gólt szereznie, bár lövését honfitársa, Heitinga majdnem menteni tudta. 

 


Fordulás után semmi érdemleges nem történt, a csapatok semmi veszélyt nem alakítottak ki a kapuk elõtt egészen a 66. percig. Ekkor van Persie szöglete után Evans fejesét Howard hatalmasat mentve hárítta, a kipattanót az északír védõ megpróbálta kapuba kotorni, de másodjára sem sikerült.

Egy perc múlva újabb szögletet lõtt van Persie, a védõk tisztáztak, de röviden, Tom Cleverley pedig csodaszép mozdulattal lõtt egybõl, Howard azonban résen volt és a léc alól kiszedte a labdát.

Azonnal reagált az Everton, Baines remek elfutása után a tizenhatosra passzolt vissza, ám az érkezõ Osman elõl nagyot mentett a csereként beálló Michael Carrick.

A találkozó utolsó 20 percérõl sok érdemlegeset nem lehetett elmondani, talán csak Osman és Jelavic lövéseit lehet megemlíteni, amiket de Gea védett, míg a másik kapu elõtt van Persie helyzetérõl lehetett megemlékezni, ám a holland tõle szokatlan módon bõ méterrel célt tévesztett.

A United ezen a nem túl látványos összecsapáson végül magabiztosan gyõzött és 12 pontos elõnnyel várhatja a bajnoki folytatást, ami elõtt azonban még fontos Bajnokok Ligája és FA-kupa összecsapás vár a csapatra.
 

 

 

Premier League, 26.forduló

Manchester United 2-0 Everton

Old Trafford

 

Vezette: Mark Halsey

 

United: de Gea - Rafael, Evans(Smalling 81.), Vidic, Evra - Valencia, Jones(Carrick 56.), Cleverley, Giggs - Rooney - van Persie

Nem használt cserék: Amos, Anderson, Welbeck, Hernandez, Nani

 

Everton: Howard - Neville, Jagielka, Heitinga, Baines - Pienaar, Gibson, Osman, Mirallas(Naismith 70.) - Fellaini - Anichebe(Jelavic 57.)

Nem használt cserék: Mucha, Oviedo, Duffy, Stones, Hitzlsperger

 

Gólszerzõ: Giggs 13', van Persie 45' 

 

Sárga lap: Fellaini, Mirallas

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!