Fabio ünnepelte volna Rafael gólját
A védõ a hétvégén nem léphetett pályára, hiszen jelenlegi gárdája - melynél kölcsönben szerepel - anyaegyesülete ellen játszott.
A brazil így csak a lelátóról láthatta, ahogy ikertestvére hatalmas gólt lõtt és majdnem ünnepelni is kezdett, ám végül meggondolta magát, hiszen a QPR elnöke mellett foglalt helyet.
"Örömmel láttam, hogy testvérem ilyen gólt szerzett. Természetesen ünnepelni akartam, de a QPR elnöke mellett ültem" - mondta Fabio a Globoesportének.
"A meccs után mondtam is neki: 'Te soha nem szerzel ilyen gólt. Pont az én csapatom ellen kellett megtenned?' De persze boldog voltam."
"Mindketten érettebbek lettünk. Õ szárnyal a Unitedben én pedig többet játszom. A változás jó volt mindkettõnk számára."
Eközben Rafael elismerte, hogy nehéz volt az elválás 2008-as angliai érkezésük óta, de megbirkóznak a változással.

"Fabio Londonba költözése volt az elsõ, hogy valóban szétváltunk. Soha nem voltunk külön egy évig, de megküzdünk ezzel" - mondta Rafael.
"A meccs alatt elfelejted az egészet, elfelejted, hogy az ellenfél csapatában van a testvéred. Profik vagyunk és a gyõzelemért kell játszanunk, mert a Manchester United a bajnoki címért hajt és minden meccset meg akarunk nyerni."
"Boldog vagyok, hogy gyõzni tudtunk és ezzel egy lépéssel közelebb vagyunk a bajnoki címhez."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |