Reflektorfényben: Quinton Fortune

A Vörös Ördögök egykori dél-afrikai játékosa, Quinton Fortune 126 mérkõzésen lépett pályára a klub színeiben, most pedig a MUTV stábját erõsíti szakértõként, amely apropóján válaszolt a szurkolók kérdéseire.


Milyen érzés volt a világ egyik legnagyszerûbb klubjához igazolnod? Darryn 13

Nincs megfelelõ szó annak az érzésnek a leírására egy olyan ember számára, aki Fokváros külvárosában felnõve mindig is valami hasonlóra vágyott. Akkor úgy tûnt, hogy soha az életben nem lesz lehetõségem elhagyni az országot, nem hogy a Manchester Unitedbe igazoljak.

 

Melyik volt a kedvenc mérkõzésed a United mezében? Micheal McNaghten

Amikor felnõttem, nagyon sok olasz mérkõzést néztünk a Serie A-ból. Az AC Milan volt a kedvenc csapatom, a hálószobám falára pedig Paolo Maldini posztere volt kiragasztva. Amikor a Unitedhez igazoltam és megadatott a lehetõség, hogy az Old Traffordon és a San Siroban is pályára lépjek, az olyan érzésekkel töltött el, amit nem lehet szavakba önteni. Nem tudom elmondani mit jelentett számomra, hogy Paolo Maldini ellen játszhattam, akit korábban idolomként kezeltem. Emellett álomszerû volt a Uniteddel a brazíliai Maracana Stadionban is pályára lépni. Nem szabad elmenni még az elsõ Premier League-gólom mellett sem, amit a Bradford ellen szereztem, ráadásul úgy, hogy a szüleim elõször láttak élõben mióta Angliában játszottam. Tehát ezek a kedvenec mérkõzéseim.

 

Csak Mr. Sokoldalúnak hívtak a Unitednél töltött idõszakod alatt. Melyik poszton szerettél játszani? NS

Balszélsõ középpályásként szerzõdtem Manchesterbe, de szerettem a középpálya közepén is játszani, mert ott több lehetõségem volt játékba avatkozni és így olyan nagyszerû játékosok mellett játszhattam, mint Paul Scholes és Roy Keane. Szerettem még bal bekket is játszani, de a tartalékok között néha csatárként is bevetettek.

Mennyire töltött el büszkeséggel, amikor Roy Keane azt mondta, hogy az edzésen, az öt-az-öt elleni játékban mindig te vagy az elsõ számú választása? Nathan

Roy Keane valószínûleg a brit futball történelmének egyik, ha nem a legjobb középpályása volt. Nagyon tiszteltem õt játékosként és mint magánember is. Olyan ember, akire felnézek, ezért is jelentett és jelent még mindig sokat számomra ez a kijelentése.

 

 

 

 

Ki volt a legjobb barátod az Old Traffordon, tartjátok még a kapcsolatot? hkmutdk

Nem volt egyetlen kimondott legjobb barátom - mindenkivel remekül kijöttem. Azonban abban az idõben nagyon közel laktam Tim Howardhoz Bramhallban, ezért sok idõt töltöttünk együtt. Még most is tartjuk a kapcsolatot.

 

Nem voltak benned rossz érzések, hogy csak pár hónappal a Triplázás után csatlakoztál a klubhoz, és így kimaradtál a történelmi pillanatokból? Robert the Red

Természetesen szerettem volna részese lenni annak a minden fronton gyõzedelmeskedõ csapatnak, de nem bánok semmit, akkor játszottam a Unitedben, amikor eljött az idõm. Nagy megtiszteltetés volt a Manchester United mezét magamra húznom és szerencsésnek vallom magamat, hogy olyan játékosokkal harcolhattam együtt a sikerekért, mint Yorke, Cole, Scholes, Giggs, a Neville-testvérek, Beckham, Veron, Irwin, Stam és Johnsen.

 

Miért játszik olyan kevés dél-afrikai Európában, fõleg a többi afrikai országhoz képest? Jong Hoo Lee

A játékosoknak a fejlõdéshez el kell hagyniuk hazájukat és olyan országokban kell játszaniuk, mint Anglia, Spanyolország, Olaszország és Franciaország, amelyek a világ elitjébe tartoznak. Azonban Dél-Afrikában a játékosok túlságosan jó életkörülmények között élnek ahhoz, hogy úgy döntsenek, új lehetõségeket keresve Európába költöznek.

 

Ha nem lettek volna ilyen súlyos sérüléseid, akkor úgy gondolod, hogy akár sokkalta sikeresebb pályafutásod is lehetett volna? kbbk

Sajnos a sérülések vetettek véget a karrieremnek a Unitednél és ez volt az ok, amiért a távozás mellett döntöttem. Nehéz volt elfogadnom, mert tudtam, ha egészséges lettem volna, akkor lett volna maradásoma klubnál.

 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!