Smalling, az igazi sportember

Chris Smalling már letette a névjegyét új United játékosként, azonban most azt is megosztja a nagyérdemûvel, hogy nem csak a futball számára az egyetlen sportág...


Úgy véljük, hogy egy amatõr futballista átlagos napja eléggé eltér egy Vörös Ördögétõl...
[Nevet] Igen, egyértelmûen! Amikor a Maidstonenál játszottam, mindennap 8:30-ra jártam iskolába. Kedden és csütörtökön voltak edzéseink, hogy felkészüljünk a hétvégi, és néha a hétközi meccsre. Emellett volt esténként egy mellékállásom egy hotelben, úgyhogy eléggé elfoglalt voltam. Eléggé furcsa, hogy ebbõl az állapotból kiindulva mostanra a Manchester United játékosa lehetek, és rengeteg szabadidõvel rendelkezek, hiszen a pihenés nagyon fontos. Megterhelõ edzéseink vannak naponta olyan négy, négy és fél órán át, emellett pedig az edzõteremben is vannak elvégzendõ feladataink. Azonban, ha nem vagyunk edzésen, akkor sok idõnk marad arra, hogy pihenjünk.

 

Mi iránt érdeklõdsz a futballpályán kívül?

Szeretek golfozni, bár közel se vagyok olyan jó, mint egy két csapattársam. Emellett nagy tenisz fanatikus is vagyok. Néhány évvel ezelõtt voltam Wimbledonban is, nagyon jó volt. Szeretek még ping-pongozni is - lesz egy verseny a csapatban, készen állok minden kihívó legyõzésére!

 

Van valamilyen rejtett tehetséged?

[Megáll gondolkodni] Országos dzsúdó bajnok voltam fiatalabb koromban. Hat-hét éves koromban kezdtem, és akkor fejeztem be, amikor a Fulhamhez igazoltam. Valahol még megvannak az érmeim. 

 

 

Melyik TV-mûsorokat követed?

A The Intbetweeners-t és az Entourage-t. Amikor ebben a hónapban az U-21-es válogatottal Romániában voltunk, mindenáron le akartuk tölteni a The Inbetweeners-t. Ez az egyik legviccesebb TV-mûsor.

 

Milyen zenét hallgatsz?

Általában R&B-t. Szeretem Jay-Z és Kanye West zenéit és Tinchy Stryder is jó dolgokat csinál.

 

Ki áll hozzád a legközelebb a csapatból?

Mindenkivel jól kijövök, de talán Wes Brown, Kiko Macheda, és Jonny Evans áll hozzám a legközelebb.

 

Ki a legkeményebb játékos az edzéseken?

Nanit mondanám. Nem õ a legerõsebb, de jól tartja meg a labdát és gyors - két olyan dolog, amit a középhátvédek utálnak.
 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!