Lindegaard nem akar távozni
Anders Lindegaard elmondta, harcolni fog az egyes számú mezért és nem kívánja elhagyni a Manchester Unitedet.
A 29 éves hálóõr 2010 végén írt alá Sir Alex Ferguson csapatához, ahol azonban David de Gea érkezésével maroknyi mérkõzés jutott számára.
Ferguson - aki utolsó mérkõzésére készül holnap - megerõsítette, a dán kapus kezd majd vasárnap. Lindegaard pedig kijelentette, annak ellenére sem kívánja elhagyni a Vörös Ördögöket, hogy kevés szerepet kapott a bajnoki címmel járó szezon során.
"Amikor játékosok a Manchester Unitedben játszanak, õk nem akarják elhagyni azt. A család része vagy és ugyanezt érzem én is most. Nincs szándékomban elhagyni a klubot" - mondta Anders a Sky Sports News-nak.
Lindegaard idén csak 12 alkalommal szerepelt, ebbõl ötször novemberben, amikor rövid idõre kiszorította spanyol csapattársát és bár Sir Alex nem õt tartotta elsõ számúnak, a dán eltökélt, hogy rendszeres lehetõséget kapjon.
"Nem fogom lengetni a fehér zászlót, mint aki feladja. Harcolni fogok a helyért annak ellenére, hogy David de Gea jó barátom, de akarom az egyes számú mezt. Ebben semmi nem változott fél vagy egy évvel ezelõtthöz képest."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló