Rooney-Carrol kettõst tervez Capello
Az angolok szövetségi kapitánya szerint ideális páros lehet a válogatottban a fiatal duó és már alig várja, hogy együtt szerepeltethesse õket.
A Newcastle fiatal támadója, aki 8 találatával vezeti a Premier League góllövõlistáját a franciák elleni barátságos mérkõzésen debütált a válogatottban. Rooney azonban hosszan elhúzódó sérülése miatt ezúttal pihenõt kapott a talján mestertõl, igaz a csatár a hétvégi Wigan elleni bajnokin csereként már szóhoz jutott. Capello bízik benne, hogy a két játékos mihamarabb együtt szerepelhet.
„Nagyon jó kombináció lenne kettõjüké. Carrol amellett, hogy jó a levegõben összjátékban is hasznos. Jól hozza játékba a társakat, földön sem jön zavarba és mindig keresi a gólszerzés lehetõségét.”

„Amikor az Arsenal ellen láttam játszani (mely meccsen gyõztes gólt szerzett), meglepett. Ezen a héten pedig megerõsítette amit láttam.”
Carrol magánélete legalább annyira sokat szerepelt azonban a címlapokon, mint korábban Rooneyé. Ha igazán nagy karriert akar befutni, a viselkedésén mindenképpen változtatni kell. Ütötte már meg csapattársát, de barátnõjével való afférja miatt is állt már bíróság elõtt.
„Beszéltem vele, elmondtam hogy minden percben figyeli a sajtó, éppen ezért nagyon oda kell figyelnie minden kijelentésére és cselekedetére” - folytatta Capello.
„Vigyáznia kell magára, ha iszik akkor is fontos, hogy megõrizze kontrollját és normális társaságban legyen. Nem mindegy milyen kép alakul ki róla az újságírók és a szurkolók fejében.”
Rooneyra áttérve Capello elmondta, a csatárnak tulajdonképpen most kezdõdik a szezon, mostantól rendszeresen játszhat és elindulhat legjobb formája felé.
„Mindenki tudja, hogy az egyik legjobb játékos a világon, ha jó formában van. Az ilyen játékosok jelentik a különbséget. Lehetett látni például a franciákon is, hogy Karim Benzema nélkül egy teljesen másik csapat voltak. Vannak játékosok, akik pótolhatatlanok.”
„tudjuk, hogy Rooneynak fittnek kell lennie. Ahhoz hogy ezt a szintet hozni tudja nagyon jó fizikai állapotban kell lennie, legalább 100%-osban. Ezért fontos a rendszeres játék a Unitedben.”
Capello azt is jó döntésnek tartotta, hogy Franciaországot választotta ellenfélnek, mert szerinte barátságos meccseken is csak így lehet fejlõdni.
„Ha jól kezdünk a Wembley-ben, akkor bíznak bennünk a szurkolók és mögénk állnak. Ilyenkor minden egyszerûbb. Ha csak közepesen, akkor egyre nõ a nyomás és az önbizalom is kevesebb.”
„Ezért nagyon fontos, hogy ezek a fiatal játékosok ilyenkor komoly ellenfelek ellen játszanak, ne gyengébb csapatok ellen.”
„Ez a mi választásunk. Ha nyerni akarunk, választhatunk gyengébb ellenfelet, de ha fejlõdni akarunk és javítani a hibákon, akkor erõs ellenfeleket kell választani.”
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |