Beharangozó: Manchester United - West Brom
Az egyik kedvenc ellenfelét fogadja szombat délután a manchesteri csapat, ugyanis a WBA látogat a bajnokság 6. fordulójában az Old Traffordra.
Hogy miért kedvenc ellenfél? Mert az Albion még soha nem volt képes legyõzni a Vörös Ördögöket a Premier League-ben. Most sem õk az esélyesek még akkor sem, ha sokan már a Unitedet is kezdik leírni, hiszen már két vereséget szedtek össze a bajnokságban.
Ráadásul legutóbb csúfos vereséget szenvedtek a városi rivális otthonában, és bár szerdán a Ligakupából kiütötték a Liverpoolt, a bajnokságban kellenek a pontok, így mindenképp a három pontért kell hajtani.
David Moyes jó hírekkel szolgált mai sajtótájékoztatóján, így szinte a teljes keret rendelkezésére áll. Egyelõre nem túlzottan rotált, de ez talán annak is betudható, hogy a kemény rajt során nem akart túl sokat kockáztatni kevésbé tapasztalt játékosok szerepeltetésével.
Tavaly, Sir Alex Ferguson utolsó találkozóján egy igen érdekes meccset játszott a két csapat, melynek vége nem mindennapi, 5-5-ös eredménnyel végzõdött.
Akik hiányozhatnak:
United: Fletcher(betegség, erõnlét), Cleverley(térd - talán bevethetõ)
West Brom: Gera(combizom), Vydra(combizom), Brunt(ágyék), Thorne(térd), Foster(boka), Anichebe(láb - talán bevethetõ), Anelka(boka - talán bevethetõ)
Érdekességek:
A West Brom még soha nem gyõzte le a Unitedet Premier League mérkõzésen.
A Vörös Ördögök az Albion ellen lejátszott legutóbbi 18 bajnokin nem szenvedtek vereséget. Legutóbb 1984 márciusában tudott nyerni a WBA a manchesteriek ellen lejátszott bajnokin.
Michael Carricknek 26 labdaszerzése volt eddig a PL idei szezonjában, nyolccal több, mint bárki másnak az angol bajnokságban.
Phil Jones 50. bajnokiját játszhatja a Unitedben.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 122 meccs, 52 United siker, 40 West Brom gyõzelem, 30 döntetlen, 221-189-es gólarány a United javára.
Premier League mérleg: 14 meccs, 11 United siker, 3 döntetlen, 37-12-es gólarány a United javára.
Legutóbbi 5 bajnoki ebben a felállásban:
2005-06 United-West Brom 3-0
2009-10 United-West Brom 4-0
2010-11 United-West Brom 2-2
2011-12 United-West Brom 2-0
2012-13 United-West Brom 2-0
Legjobb góllövõk:
United: Van Persie 6 gól(3 PL), Rooney 4 gól(2 PL), Welbeck 2 gól(2 PL)
West Brom: Berahino 4 gól(0 PL)
A jelenlegi keret legeredményesebbjei a West Brom ellen:
Rooney 9 meccs/5 gól
Hernandez 4 meccs/3 gól
van Persie 2 meccs/2 gól
Nani 3 meccs/2 gól
Premier League, 6.forduló
Manchester United(8.) - West Bromwich Albion(14.)
Old Trafford, 2013.09.28. 16:00
Játékvezetõ: M.Oliver
Lehetséges kezdõcsapatok:
United: De Gea - Rafael, Evans, Vidic, Evra - Carrick, Fellaini - Valencia, Rooney, Kagawa - Hernandez
West Brom: Myhill - Jones, McAuley, Olsson, Ridgewell - Amalfitano, Mulumbu, Yacob, Sinclair - Sessegnon - Long
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0
A találkozót a FanaticsTV és a DIGIsport 1 ÉLÕben közvetíti!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló