Fletcher 50. válogatottságára készül
A Manchester United középpályása, Darren Fletcher bekerül a legnagyobb skót futballisták sorába, amint 50. alkalommal ölti magára a nemzeti csapat szerelését a Hampden Parkban megrendezésre kerülõ Liechtenstein elleni selejtezõ mérkõzésen.
Azonban egyéni sikereit háttérbe szorítva a Vörös Ördögök fáradhatatlan középpályása inkább a 2012-es Európa-bajnokságra való kvalifikációra koncentrál.

„A kvalifikációra való tekintettel azt mondom, hogy nem bukhatunk” – kezdte a skótok kapitánya.
„Ha meg tudjuk szerezni a három pontot Liechtenstein ellen, akkor 4 pontunk lenne két mérkõzés után, így ez elég jó rajtot jelentene, és nem lenne túl rossz pozíciónk a folytatásra.”
„Játszani fogunk még Csehország és Spanyolország ellen is, tehát ezért annyira fontos hogy megszerezzük Liechtenstein elõl a három pontot.”
„Minden más, ettõl eltérõ kimenetel katasztrofális lenne a kvalifikációt illetõen.”
Sir Alex Ferguson már gratulált is Fletchernek, mielõtt elhagyta a Unitedet a válogatott kedvéért, azonban a középpályás a válaszával megvárja a mérkõzés végét.
„Beszéltünk errõl mielõtt elutaztam volna, azt mondta: ’Élvezd ki a pillanatot!’.”
„Azonban nehéz élvezni ezt a pillanatot miközben arra koncentrálok, hogy megnyerjük a meccset.”
„Remélhetõleg a három pont birtokában és szép mutatott játékkal már visszatekinthetek, élvezhetem azt a tényt, hogy elértem az 50. válogatottságot és ez büszkeséggel tölthet el.”
Manchester Evening News
Manchester Evening News
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 2 | Arsenal | 8 | 13 | 5 | +8 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 8 | 11 | 8 | +3 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - AS Roma
Bajnokok Ligája főtábla, 4. forduló