Fellaini és Welbeck is mûtétre vár?
A belga válogatottnál azt szeretnék, ha Marouane Fellaini minél hamarabb mûtéten esne át, ami után várhatóan 10 hetet kellene kihagynia, a Manchester Unitednél azonban ezt semmiképp nem szeretnék legalább addig, míg Michael Carrick fel nem épül.
A Vörös Ördögök ugyanis karácsonyig elveszítették az angol középpályást, akinek mûteni kell Achilles-ét és ezért semmiképp nem szeretnék a bajnokcspatnál azt, hogy Fellaini is kiessen 10 hétre.
A belga válogatottnál azonban azt akarják, hogy a hórihorgas játékos minél hamarabb essen át a mûtéten, amellyel sérült csuklóját hoznák helyre, mert ha késleltetik a beavatkozást, az hatással lehet középpályás világbajnoki teljesítményére.
Mindkét fél orvosi stábja megbeszéléseket folytat a probléma megoldása érdekében, miközben Fellaini erõsen szíjazott csuklómerevítõvel játszik hetek óta.

Eközben a Unitednél Danny Welbeck sérülését is figyelemmel kell kísérni. A 22 éves támadó nem lépett pályása csapata legutóbbi hat mérkõzésén, mert problémái vannak térdével.
A manchesteriek kezeléseket hajtottak végre annak érdekében, hogy elkerüljék a mûtétet, de a Unitednél attól félnek, ha nem javul a játékos állapota, nem halasztható az operáció, ami azt jelentené, Welbeck újabb öt hétre biztosan kiesne. Welbecknek korábban már volt két térdmûtétje.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló