De Gea: Keményen dolgozunk
David De Gea elárulta, hogy minden csapattársa szeretne fejlõdni és bizonyítani, ezért az edzések után még gyakran maradnak egy kis plusz munkát végezni. A kapus külön kiemelte és megdicsérte Javier Hernandez-t.
A Vörös Ördögök nehéz hetet tudhatnak maguk mögött, mivel zsinórban a harmadik mérkõzését veszítette el a United, de a spanyol hálóõr elmondta, hogy minden játékos olyan keményen dolgozik a színfalak mögött, mint még soha.
Nemrég Antonio Valencia árulta el, hogy együtt szoktak gyakorolni a kapussal edzések után, De Gea pedig kijelentette, hogy ez az extra munkákat az egész csapat végezni szokta.
"Edzés után sokszor maradunk még gyakorolni a beadásokat és a befejezéseket" - kezdte De Gea. "Fõleg akkor maradunk, amikor másnap nem lesz mérkõzésünk. Úgy gondolom, hogy az extra munka nekem is és a csapattársaimnak is segít a fejlõdésben."
De Gea és Chicharito nagyon jó barátok és a csapatban betöltött szerepüknek köszönhetõen remekül tudnak együtt gyakorolni.
"Sokat segítünk egymásnak" - tette hozzá De Gea. "Én megpróbálom nehezíteni az õ helyzetét, õ pedig az enyémet. Igyekszünk kihozni egymásból a legjobbat és õ egy olyan játékos, aki mindent belead a munkába edzéseken."
"Õ az egyik legprofibb játékos azok közül akiket eddig szerencsém volt megismertni a karrierem során. Egy igazán kiváló focista és nagyszerû barát."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló