Rooney: A United véget vethet a Bayern uralmának
Bár a Vörös Ördögök múlt héten 1-1-es döntetlenre végeztek az Old Traffordon bajor riválisuk ellen, az angol válogatott csatár szentül hiszi, hogy képesek lehetnek meglepetést okozni Pep Guardioláéknak.
David Moyes bemutatkozó szezonja a Manchester United kispadján finoman fogalmazva is frusztrálóra sikerült, miután a jelenleg regnáló angol bajnok csak a hetedik a Premier Leagueben, azonban csapata európai kupaporondon nyújtott teljesítménye egyfajta mentsvárat jelenthet a nyomás alatt lévõ menedzser számára.
Ezt erõsíti meg a Vörös Ördögök legutóbbi produkciója is, amikor az ellen a Bayern München ellen értek el a Bajnokok Ligája negyeddöntõjében 1-1-es döntetlent hazai pályán, amely amellett, hogy a sorozat címvédõje, még toronymagas esélyesnek is kikiáltották a párharcot illetõen. A szinte gyõzelemmel felérõ mérkõzésen Wayne Rooney is megtette a magáét, aki bár sérülést szenvedett, szinte biztos, hogy a visszavágón ismét pályára fog lépni, és szerinte csapatával képesek lehetnek a bajorokat hazai környezetben is legyõzni, és meg sem állni egészen a végsõ gyõzelemért járó trófea elhódításáig.
"Hiszünk benne, hogy tovább tudunk jutni, elég jó játékosokkal rendelkezünk ehhez" - kezdte Rooney az Uefa.com-nak.
"Nehéz lesz, mert, legalábbis számomra, a Barcelona mellett a Bayern München a sorozat legerõsebb csapata."
"Minden tõlünk telhetõt meg kell tennünk, oda kell figyelnünk és jól felkészülnünk. Készen állunk. Ez egy izgalmas összecsapás lesz számunkra, és a szurkolóinknak is ..... hatalmas lehetõség, egy ilyen mérkõzésen részt venni."

Amikor arról kérdezték, a United képes lehet-e egészen a május 24-i, lisszaboni Estadio da Luzban rendezendõ fináléig menetelni, Rooney magabiztos választ adott.
"Persze, hogy képesek vagyunk rá. Szerintem igen. Láthattuk már a múltban, hogy ez számos különbözõ csapatnak sikerült már" - tette hozzá a 10 éve Manchesterben játszó támadó.
"Minden évben megvan mindenkinek a favoritja - Bayern vagy a Barcelona - de aztán ez nem mindig válik be. Például amikor 2012-ben a Chelsea nyert, úgy emlékszem, hogy háromszor is majdnem kiestek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |