Van Gaal: Elvonta figyelmemet a Manchester United
A holland válogatott szövetségi-kapitánya a világbajnokság után veszi csak át az irányítást az Old Traffordon, és elismerte, hogy az elõtte álló feladatok talán kicsit elterelték a figyelmét - ám már nagyon izgatott új szerepköre miatt.
A 62 éves szakember a nyári, brazíliai világeseményt követõen távozik az Oranje élérõl, és veszi át a Manchester United menedzseri pozícióját, ám már addig se teketóriázott, ugyanis egyértelmûsítette a klub számára átigazolási célpontjait, emellett pedig új talajt is rendelt Carringtonba a klub edzõbázisának pályáira.
Egyes pletykák szerint az egykori Ajax és Bayern München edzõ figyelme már sokkal inkább leendõ munkahelyére szegezõdik, sem mint a válogatott seregszemlére.
Hollandia ma azonban igen kemény feladat elõtt áll, ugyanis gyakorlatilag a 2010-es vb-döntõ újrajátszásaként Spanyolország ellen kezdik meg majd világbajnoki szereplésüket, Van Gaal pedig kijelentette, hogy minden figyelmét Brazíliára, és a válogatott felkészülésére fordítja jelenleg. Emellett pedig nem volt rossz hatással rá a Vörös Ördögöknek betöltendõ leendõ pozíciója.
"Hogy elterelte a figyelmemet? Nos, talán igen, elterelte" - kezdte a kemény nyilatkozatairól híres holland.
"De talán a Manchester United egy elég jó elterelõ gondolat az ember számára."

A Tulipánosokra csoportjukban még Ausztrália és Chile válogatottja vár majd, de semmi sem csökkentheti Louis van Gaal önbizalmát azt illetõen, hogy csapatával sokáig menetelnek majd Brazíliában, amelynek lehet, hogy a United szurkolók többsége nem annyira örül a klub felkészülését, és átigazolásait figyelembe véve.
"Ki kell élvezned a pillanatot" - tette hozzá.
"Nem lehet mindig komolynak lenni. Ki kell engedned a feszültséget. Meg kell birkózni a nyomással. Öt hetünk van itt. Nem mondtam rosszul: itt leszünk öt hétig."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló