Park az élen tartaná csapatát
A United középpályása csalódott, amiért hét mérkõzésen nem szerepelhet csapatában.
Park Ji-sung, a Manchester United remek formában futballozó középpályása sajnálja, hogy az új év fordulóját követõen hét találkozón nem lehet csapata segítségére a válogatottbeli szereplése miatt.
A dél-koreai játékos egyike azon játékosoknak, akik remek formába kerültek a szezon során és már hat gólnál jár, ezzel eddigi Unitedes karrierje során a legeredményesebb szezonját futja.
Ám a Sunderland elleni karácsonyi mérkõzést követõen elhaggya a Vörös Ördögöket és a katari Ázsia-kupán vezeti Dél-Korea nemzeti tizenegyét csapatkapitányként.
Park hiányozni fog a Birmingham elleni otthoni és idegenbeli, a Stoke City, a West Brom, a Tottenham, a Blackpool elleni bajnokikon valamint a Liverpool elleni FA kupa találkozón, de bízik abban, amikor visszatér, csapata akkor is a tabella élén áll majd.
"Játszani a válogatottban megtisztelõ, de engem az is nagyon boldoggá tesz, ha a Unitedben játszhatom, így a sok kimaradó mérkõzés nagyon kiábrándító számomra." - mondta Park.
"A United egy nagy csapat, nagyon erõsek vagyunk, nélkülem is remekül teljesítenek majd. Remélem egy tisztességes teljesítménnyel és három ponttal távozhatok a csapattól. Mindent bele fogok adni, hogy így legyen."
"Követni fogom a csapat eredményeit amikor távol leszek. Hiszem, hogy mikor visszatérek, akkor is olyan helyzetben leszünk, mint vagyunk jelen pillanatban is."
A United riválisai közül minimum egy pontokat fog szórni hétfõn, ugyanis Arsenal-Chelsea mérkõzésre kerül sor, így a Vörös Ördögök számára még inkább fontos a Fekete Macskák elleni mérkõzés.
"Nagyon fontos mérkõzés ez." - folytatta Park. "De nagyon hosszú a szezon hátralévõ része, nekünk pedig meg kell próbálnunk minden mérkõzésen megszerezni a három pontot. Legelõször vasárnap, majd aztán meglátjuk, mi történik az Arsenal-Chelsea találkozón."
"A Sunderland megmutatta már, mire képes a nagy csapatok ellen, fõleg a Stamford Bridge-n a Chelsea legyõzésével. Nagy eredmény volt az. Talán az Old Traffordon is megpróbálnak hasonlót elérni."
"Nagyon kell majd koncentrálnunk, nem lesz könnyû találkozó!"
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló