A vezetõség nem pánikol

Annak ellenére, hogy az Athletic Bilbao hivatalos közleményben kijelentette, hogy elutasította a Manchester United 28,9 millió fontos ajánlatát Ander Herreráért, az angol klub vezetõi továbbra is bíznak az üzlet gyors lezárásában.


A hét elején megjelent jelentések azt állították, a manchesteri klub szinte már mindenben megállapodott a középpályás szerzõdtetésében, aki ráadásul Londonba repült, majd onnan Carringtonba ment, hogy minden rendezve legyen az üzlet körül. A Bilbao elutasítása kissé rejtélyes, figyelembe véve azt, hogy a hírek szerint a United a szerzõdésben szereplõ kivásárlási záradékot tette le az asztalra.

 

A Manchester Evening News információja szerint a Vörös Ördögök vezetõsége nem aggódik a hivatalos közlemény miatt, hiszen készen állnak arra, hogy aktiválják a kontraktusban szereplõ kivásárlási záradékot.

 

Herrerát már körbevezették a carringtoni edzõközpontban, Ed Woodward pedig tovább dolgozik azon, hogy véglegesítse az átigazolást.

 

 

Eközben Guillem Balague, az igen neves spanyol újságíró Twitteren azt írta,  a Bilbao nyilatkozata mögött politika áll azzal a céllal, hogy nyilvánosan úgy tûnjön, készek harcolni a legjobb játékosaikért. Hiszen az Athletic csak Bilbao környékén élõ, baszk játékosokat igazol, ami azt jelenti, a tehetségek toborzása igen korlátozott, így meg kell próbálniuk minden játékoseladásnál a lehetõ legmagasabb árat kiszedni a vevõbõl.

 

Ugyanakkor a MEN szerint a két klub közötti kapcsolat továbbra is jó, a Unitednél nem aggódnak a közlemény miatt


Givemesport

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!