De Gea: Boldog vagyok a Manchester Unitednél
A 23 éves portás, aki egyelõre még nem írta alá új szerzõdését az Old Traffordon, kategorikusan kijelentette, nem áll szándékában a Real Madridhoz szerzõdni.
David de Gea 2011-ben 17.8 millió fontért igazolt Manchesterbe az Atletico Madridtól, és a spanyol fõvárosban, illetve a Vörös Ördögöknél elért eredményei alapján sokan úgy vélik, méltó utódja lehetne egykori klubja õsi riválisa, a Real Madrid legendájának, Iker Casillasnak.
Egyes hírforrásokból úgy lehetett értesülni, a Királyi Gárda ajánlatot is készül tenni a nemrég a spanyol válogatottban tétmérkõzésen is bemutatkozó kapusért, annak tudatában, hogy jelenlegi szerzõdése utolsó elõtti évében jár, és egyelõre még nem írt alá új megállapodást.
Azonban a vele kapcsolatos találgatásokat most remélhetõleg egy ideig elhallgattatta a német Kicker magazinnak adott interjújával.
"Ezek csak pletykák. Boldog vagyok itt" - válaszolta, amikor a vele kapcsolatos átigazolási pletykákról kérdezték.
A Manchester United nyolc forduló után jelenleg 12 pontjával a 6. helyen áll a Premier League-ben, a csapat hullámzó teljesítménye De Gea szerint pedig várható volt, annak tudatában, hogy Louis van Gaal egy új játékfilozófiát kíván meghonosítani a klubnál.

"A kezdeti problémák teljesen normálisak egy új edzõ irányítása alatt, aki egy teljesen új koncepció megvalósítását kezdi meg" - tette hozzá.
"Ez egy folyamat, Van Gaal pedig mindig azt mondja, hogy fejlõdni fogunk, de ehhez idõ kell. De minden kétséget kizáróan, a Manchester Unitednek újra be kell jutnia a Bajnokok Ligájába."
De Gea elismerõ szavakkal beszélt Sir Alex Fergusonról is, amiért megvédte õt manchesteri karriere korai szakaszában.
"Nehéz idõszak volt, de Sir Alex mindig támogatott. Megvédett a kritikáktól, és türelmes volt, amíg fel nem nõttem a United szintjéhez."
"Ma már nagyon hálás vagyok a kritikáknak. Ezek tettek erõsebbé. A kapus egy nagyon különös poszt. Az ember hibázik. Ez a pozíció pedig errõl is szól. Ha hibázol, akkor utána javítanod kell. Most már sokkal jobb vagyok, mint akkor."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló