Bajnokok Ligája a küszöbön
Vasárnap délután a Chelsea - Liverpool mérkõzés 1-1-es döntetlennel zárult, így 99,99%-ban biztossá vált, hogy a Vörös Ördögök õsszel visszatérhetnek a legrangosabb európai porondra.
Vasárnap késõ délután a már angol bajnok Chelsea már a 6. percben megszerezte a vezetést a Liverpool ellen, akik részérõl még a félidõ vége elõtt Steven Gerrard válaszolt, ám a végeredmény már nem változott, így a két gárda 1-1-es döntetlent játszott.
A United holland menedzsere a napokban elmondta, hogy egy üveg jó bor társaságában kívánja a találkozót végignézni.
A Vörös Ördögök két fordulóval a vége elõtt 6 ponttal elõzik meg az 5. helyen álló Liverpoolt, mely ugyan pontszámban még beérheti van Gaal csapatát, de a +14-es gólkülönbség minden bizonnyal elég lesz, hogy a United újra a Bajnokok Ligájában szerepelhessen.
Sõt, matematikailag akár még a 2. helyre is odaérhet a csapat, bár ehez nagyon nagy meglepetések kellenének és az, hogy a van Gaal irányította United hazai pályán legyõzze az Arsenalt, valamint majd az utolsó fordulóban idegenben a Hull City csapatát, akik még mindig a kiesést próbálják elkerülni.

A 4. hely birtokában ugyan örülhetünk kicsit, mert a Bajnokok Ligája vár minket, mégis vigyázni kell, mert ez csupán a selejtezõre szóló belépõ, ahol még összekerülhet a csapat kellemetlen ellenféllel is. A menedzsernek és stábjának lesz majdnem 3 hónapja, hogy rendet tegyen a csapat háza táján, és, ha folytatják a Depaynál alkalmazott igazolási stratégiát, akkor már június elején megérkezhet a szükséges és kellõ erõsítés.
A hétralévõ két találkozón pedig mindent meg kell tenni a gyõzelmekért, mert ez a Premier League, ahol tudjuk, hogy senki, senki ellen nem mehet biztosra!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Premier League 38. forduló
Amex Stadium
2026-05-24 17:00
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 38 | 71 | 27 | +44 | 85 |
| 2 | Manchester City | 38 | 77 | 35 | +42 | 78 |
| 3 | Manchester United | 38 | 69 | 50 | +19 | 71 |
| 4 | Aston Villa | 38 | 56 | 49 | +7 | 65 |
| 5 | Liverpool | 38 | 63 | 53 | +10 | 60 |
| 6 | Bournemouth | 38 | 58 | 54 | +4 | 57 |
| 7 | Sunderland | 38 | 42 | 48 | -6 | 54 |
| 8 | Brighton & Hove Albion | 38 | 52 | 46 | +6 | 53 |
| 9 | Brentford | 38 | 55 | 52 | +3 | 53 |
| 10 | Chelsea | 38 | 58 | 52 | +6 | 52 |
| 11 | Fulham | 38 | 47 | 51 | -4 | 52 |
| 12 | Newcastle | 38 | 53 | 55 | -2 | 49 |
| 13 | Everton | 38 | 47 | 50 | -3 | 49 |
| 14 | Leeds United | 38 | 49 | 56 | -7 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 38 | 41 | 51 | -10 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 38 | 48 | 51 | -3 | 44 |
| 17 | Tottenham | 38 | 48 | 57 | -9 | 41 |
| 18 | West Ham | 38 | 46 | 65 | -19 | 39 |
| 19 | Burnley | 38 | 38 | 75 | -37 | 22 |
| 20 | Wolves | 38 | 27 | 68 | -41 | 20 |