Beharangozó: Manchester United - FC Midtjylland
Nem lesz könnyû dolga a dán csapat ellen a Unitednek, amennyiben szeretnék kiharcolni a továbbjutást az Európa-ligában az este folyamán.
A múlt heti vereséget követõen fel van adva a lecke a Vörös Ördögök számára, amennyiben szeretnék elkerülni a kiesést az Európa-ligából. Bár az Old Traffordon lép pályára Louis van Gaal csapata a dán csapat részérõl biztosra vehetjük, hogy a megszerzett elõnyt megpróbálják majd foggal-körömmel megtartani.
A United dolgát tovább nehezítheti, hogy a sérültek száma nem akar fogyatkozni. Bár a tegnapi sajtótájékoztatón a holland menedzser úgy nyilatkozott, hogy Rojo már visszatérhet, de csupán 20 percnyi játékidõt jósolt az argentin bekk számára. Cameron Borthwick-Jackson sem áll a menedzser rendelkezésére a többi sérült mellett és egyelõre nem tisztázott okok miatt Smalling tegnap nem edzett a csapattal. Adnan Januzaj pedig a Dortmund színeiben már szerepelt az idei Európa-liga kiírásában, így õ sem bevethetõ az esti mérkõzésen, valamint David de Gea sincs még játékra alkalmas állapotban.
A sok hiányzó a fiatal Marcus Rashfordnak kedvezhet, aki így bekerülhet a keretbe, hiszen sem Wayne Rooney, sem Will Keane nincs bevetésre alkalmas állapotban. A csatár posztra így Martial, esetleg Memphis Depay lehet a befutó.
A United hiányzói: Keane, Lingard, Borhwick-Jackson, Shaw, De Gea, Rooney, Young, Valencia, Jones, Darmian, Fellaini, Januzaj, Schweinsteiger
Érdekességek:
- A dán csapat 2015.12.10. óta egy héttel ezelõtt játszott utóljára tétémérkõzést, melyen a Unitedet gyõzték le 2-1 arányban, hazai pályán.
- A Midtjylland csapata utolsó 7 idegenbeli mérkõzésén nem tudott gyõzni. (5 vereség és 2 döntetlen)
- A Mancehster United utóljára 2016.02.02-án lépett pályára hazai közönsége elõtt, akkor a Stoke City csapatát tudták 3-0 arányban legyõzni.
A két csapat formája legutóbbi öt mérkõzése alapján:
United: Gy, D, V, V, Gy
Midtjylland: D, V, D, Gy, Gy
A United legjobb góllövõi, akik bevethetõk a mérkõzésen:
- Martial: 10 gól
- Mata: 7 gól
- Depay: 6 gól
- Herrera: 3 gól
- Blind: 2 gól
A United várható kezdõcsapata:
Romero, Blind, Love, Carrick (c), McNair, Schneiderlin, Herrera, Pereira, Mata, Depay, Martial
Európa-liga
Manchester United - FC Midjylland
Old Trafford, 2016.02.25. 21:05
Fanatics tipp: 3-0
A mérkõzést élõben követhetitek a Fanatics TV streamjein.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Európa-liga
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |