Visszhang: Dénes Ferenc

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a Manchester United-szurkolók zöme boldog Zlatan Ibrahimovic érkezése miatt.


A hazánkban- és nemzetközileg is elismert sportközgazdász szintén azok táborát erõsíti, akik örülnek, hogy a svéd csatársztár a Manchester Unitedben folytatja a pályafutását. Honlapunknak kiemelte: egy játékos csapatbakerülése nem csak abból áll, hogy jól tud-e játszani, valamint mennyire jó játékos.

 

„Többrõl van szó: a futballklubbok márkává, branddé váltak, amelyhez a játékosoknak is igazodniuk kell” – hangsúlyozta, persze rögtön hozzátette, szerinte Zlatannal nem lesz ilyen gond.

 

Egy 34 éves futballistáról van szó, ezért felvetõdik a kérdés, hogy bírja-e majd azt a hatalmas iramot, amelyet a Premier League diktál. Dénes Ferenc szerint ez számára nem okozhat gondot, mert nem neki kell majd a legtöbbet futnia.

 

„Oda kell érnie a kapu elé, valamint kiszolgálni a csatártársakat. Rajta kívûl vannak gyors csatárok, akik képesek felpörgetni a játékot. Meglátjuk, hogy José Mourinho milyen szerepet szán neki. Eddig hiányzott egy olyan ember (is) a csapatból, aki rendre kíméletlenül használta ki a gólhelyzeteket” – mondta a manutdfanatics.hu-nak. 

 


Zlatan Ibrahimovic érkezésével tovább gyarapodott a United támadósora.  Néhány tehetséges fiatal egyébként is bontogatta szárnyait az elõzõ szezonban az Old Traffordon. Kíváncsiak voltunk, hogy Anthony Martial, Marcus Rashford, esetleg Jesse Lingard helye kérdésessé válhat-e a csapatban.


„Egyiküknek sincs félnievalója, annál inkább Rooney-nak” – hangsúlyozta.


Martial helyét megkérdõjelezhetetlennek mondja a teljesítménye miatt. Rashfordot szintén roppant tehetségesnek tartja, bár neki van még mit bizonyítania. Lingardnak azonban kevesebb játéklehetõséget jósol.


„Rooney szerepe nem világos, aki egyébként a klub legendája. Lelassult a játéka, valamint a helyzetkihasználása sem olyan, mint a korábbi szezonokban. Középpályásként is képes remek teljesítményt nyújtani, de azon a poszton vannak nála jobbak – indokolta. 

 

 


Zlatan Ibrahimovic csütörtök délután a közösségi médiában közölte: „Itt az idõ, hogy megtudja a világ. A következõ úticélom a Manchester United”

 

„Ez egy új tendencia, mert a futballmenedzsment változik. Zlatan önmagában egy márka, akárcsak a United. A sajtótájékoztatók és közlemények kora lejárt” – fogalmazott a sportközgazdász.

 

„Ez csak jó a klubnak, hiszen növeli a hype-ot. A poszt után a Twitter is megõrült, a hivatalos bejentés pedig megint felpörgetheti ugyanezt a hírt. Kettõ az egyben. A social média-kampánnyal csak nyertek a manchesteriek” – jegyezte meg.

 

 

Ha az elsõ meccseken, vagy a pre-seasonban meghatározó játékos lesz, mérhetõ mértékben növelheti a United bevételét. Jó starttal akár a mezeladási listákat is átveheti.

 

„Marketing szempontból óriási húzás, a maga arrogáns módjával bele illik ebbe a közegbe, de itt teljesíteni kell. Az Old Traffordon a cipõt meg a mezt nem lehet felküldeni a pályára. Egy-két rossz meccs belefér, de ha nem megy a játék, õ sem lesz kivétel. Jobban kifülyülik majd, mint az akadémiáról felkerült játékosokat” – mondta.

 

Több sztárjátékos érkezett a korábbi években, akik szörnyen teljesítettek, mint Angel di Maria. Persze ellenpélda is akad, amikor olyan fiatal gyereket igazoltunk, akirõl nagyon kevesen hallottak, mégis  meghatározó játékosává vált az együttesnek. Utalt francia-válogatottat erõsítõ Anthony Martialra, aki jelenleg a labdarúgó Európa-bajnokságon szerepel.

 

„Szerintem a kettõ között lesz: túl van a csúcson, de nem lesz gond, ha José Mourinho kezelni tudja és megtalálja a helyét a csapatban. Még mindig képes meccseket eldönteni, amely az elmúlt években nagyon hiányzott a Manchester Unitedbõl” – zárta mondandóját a manutdfanatics.hu-nak.


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!