Válogatott Vörös Ördögök

Miután a Manchester United száz százalékosan áll a Premier League-ben, a meghívót kapó Vörös Ördögök figyelme most a válogatott mérkõzések felé irányul.


Nem kevesebb, mint 16 United játékos szerepelhet majd hazája színeiben, köztük a hétvégi mérkõzést eldöntõ Marcus Rashford is, aki készen áll, hogy megmérkõzzön jövõ hét kedden Norvégia ellen az U21-es angol válogatottal hazai színtéren.

Henrikh Mkhitaryan lesz várhatóan az elsõ Vörös Ördög, aki a héten akcióba lendülhet, miután kapitányként vezetheti ki Örményországot egy Csehország elleni barátságos találkozón. Ugyanezen az estén Bastian Schweinsteiger is pályára lép majd, aki utoljára szerepel a németek nemzeti együttesében Finnország ellen, szintén egy barátságos mérkõzés keretein belül Mönchengladbachban.

Csütörtök este mozgalmas lesz, miután a David De Gea és Juan Mata fémjelezte spanyolok Marouane Fellainival felálló belga válogatottal csapnak össze, ugyanakkor Fellaini állapotának kiértékelése még várat magára, miután Jose Mourinho felfedte, a hórihorgas középpályás hátsérülést szenvedett a Hull City ellen. Más európai barátságos összecsapásokon a francia duó Anthony Martial és Paul Pogba Olaszországgal játszanak, míg Daley Blind a hollandokkal Görögországot látja majd vendégül.

 

 

 


Szintén csütörtökön Eric Bailly Afrikai Nemzetek Kupája selejtezõn szerepel majd Elefántcsontpart színeiben Sierra Leone ellen, miközben Antonio Valencia Ecuadorral egy nagyágyúval, Brazíliával játszik majd világbajnoki selejtezõt.

Marcos Rojo és Sergio Romero reménykednek, hogy szerepet kapnak majd Argentína Uruguay elleni összecsapása során, mely egy újabb izgalmas világbajnoki selejtezõmérkõzés lesz pénteken, mielõtt a Wayne Rooney, Chris Smalling és Luke Shaw alkotta trió mindannyian lehetõséghez juthatnak, amint Anglia megkezdi a 2018-as oroszországi Világbajnokságra való selejtezõsorozatát Szlovákia otthonában vasárnap. Rooney, aki Sam Allardyce irányítása alatt is megkapta a csapatkapitányi karszalagot, kedden jelentette be, hogy a Világbajnokság után visszavonul a válogatottól.

További mérkõzések következnek majd hétfõn és kedden De Gea, Mata, Martial, Pogba, Blind és Fellaini (amennyiben egészséges) számára, valamint magyarországi idõ szerint a szerda hajnali órákban Rojo, Romero és Valencia is pályára léphet.


VÁLOGATOTT MÉRKÕZÉSEK

Augusztus 31-e, szerda
Csehország - Örményország 19:15 - Mkhitaryan
Némerország - Finnország 20:45 - Schweinsteiger
 

Szeptember 1-e, csütörtök
Belgium - Spanyolország 20:45 - Fellaini, De Gea, Mata
Olaszország - Franciaország 21:00 - Martial, Pogba
Elefántcsontpart - Sierra Leone, 20:00 - Bailly
Hollandia - Görögország 20:45 - Blind
Ecuador - Brazília 23:00 - Valencia
 

Szeptember 2-a, péntek
Argentína - Uruguay 01:30 - Rojo, Romero
 

Szeptember 4-e, vasárnap
Szlovákia - Anglia 18:00 - Rooney, Shaw, Smalling
 

Szeptember 5-e, hétfõ
Spanyolország - Liechtenstein 20:45 - De Gea, Mata
 

Szeptember 6-a, kedd
Angila U21 - Norvégia U21 18:45 - Rashford
Fehéroroszország - Franciaország 20:45 - Martial, Pogba
Svédország - Hollandia 20:45 - Blind
Ciprus - Belgium 20:45 - Fellaini
 

Szeptember 7-e, szerda
Venezuela - Argentína 01:00 - Rojo, Romero
Peru - Ecuador 04:15 - Valencia
 

A mérkõzések idõpontjai magyar idõ szerint értendõk.
 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!