Mkhitaryan: Nem vagyunk rosszban Mourinhoval
Henrikh Mkhitaryan elárulta, arra számított, hogy több mérkõzésen lehet kezdõ a Manchester Unitedben ebben a szezonban, elmondása szerint ez azonban nem José Mourinho hibája.
Az örmény középpályás idén nyáron, 26.3 millió fontért igazolt a Borussia Dortmundtól az Old Traffordra, de amikor elõször a kezdõcsapatban kapott játéklehetõséget a szeptemberi, Manchester City elleni bajnokin, már a félidõben lecserélték és legközelebb csak novemberben jutott szóhoz a bajnokságban.
Mourinho több alkalommal is kijelentette, a 27 éves játékosnak idõre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjon az angol pontvadászat intenzitásához, Mkhitaryan pedig megérti, menedzsere miért jegelte ilyen sokáig, azután viszont, hogy a csapat legutóbbi négy mérkõzésébõl hármon kezdõként szerepelt, eltökélt, hogy megszilárdítsa helyét a kezdõcsapatban.
"Nem voltunk rosszban Mourinhoval, mindig is jó volt a kapcsolatunk. A probléma nem vele volt, hanem velem" - kezdte a Sky Sports News HQ-nak.
"Most már értem, hogy miért kaptam meg a lehetõségemet, én pedig élni is fogok ezzel és meg is fogom tartani a helyemet, mert számomra nagyon fontos, hogy játszak és a Manchester United része legyek."
"Azt gondoltam, mikor megérkeztem, hogy azonnal a kezdõcsapatban találom magamat, de aztán látnom kellett, hogy itt 25 játékos harcol a helyéért, akkor pedig megértettem, hogy ez nem lesz könnyû."
"Volt egy rossz meccsem a Manchester City ellen, de az már a múlt, szóval tovább dolgoztam. Nagy munkát végeztem azért, hogy újra esélyt kapjak és szerintem nagyon hosszú utat jártam be addig, míg újra visszakerülhettem a kezdõcsapatba."
Nem lehet panasz Mkhitaryan teljesítményére az utóbbi hetekben és reményei szerint az, hogy egyre gyakrabban fordul elõ neve Mourinho kezdõcsapataiban, fordulópont lehet karriere szempontjából a Manchester Unitednél.
"Remélem, mert nagyon fontos, hogy minden mérkõzésen játszhassak, és a legjobb teljesítményt nyújtsam, mert ha ezt nem tudom megtenni, akkor a következõ mérkõzésen már nem fogok szerepelni" - tette hozzá.
"Számos választási lehetõség áll a menedzser rendelkezésére, öt-hat játékosa van az én posztomra, de tudom, hogy mi volt, amit rosszul tettem a múltban, és jól tehetek a jövõben ahhoz, hogy játszhassak továbbra is. Tudom, miként lehetek a csapat segítségére, ehhez pedig minden tõlem telhetõt megfogok tenni"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |