A hangadó: Farkasházy Tivadar

FRISSÍTVE: Farhasházy Tivadar a Liverpool elleni 1-1-es döntetlenre végzõdõ mérkõzés után is megszólalt a honlapunknak.


Elmondása szerint kissé igazságtalan volt José Mourinhóval, mert a Manchester United nemcsak kilenc meccset nyert zsinórban, de már a régi idõket idézte egy komoly ellenféllel szemben.

 

"Remekül játszottak, szóval önkritikát gyakorolok" - tette hozzá Farkasházy Tivadar.

 

A továbbiakban az eredeti interjú olvasható:

 

Farkasházy Tivadar szerint José Mourinho játéka egyszerûen nem érvényesül az Old Traffordon.

 

„Szerintem egy pályáján túl lévõ embert szerzõdtettek le a nyáron. A Unitednak legalább a hazai mérkõzésein a kapuja elé kellene szegeznie az ellenfelét, de nem ezt tapasztalom, pedig sok nagyágyúja van a csapatban” – válaszolta kérdésünkre Farkasházy.

 

„José Mourinho eredménysora talán nem is hagy akkora kívánni valót maga után, mint a Manchester United mutatott játéka, éppen ezért felemás a mérleg” – mondta a manutdfanatics.hu-nak. Hozzáfûzte: a portugál tréner helyett Ryan Giggs-t dobta volna be a mélyvízbe.

 

A humorista sorba vette a Vörös Ördögök azon támadóit, akik veszélyt jelenthetnek a liverpooliak kapujára a vasárnap 17 órától kezdõdõ mérkõzésen. Elõbb a fiatalabb játékosokról beszélt.

 

„Anthony Martial és Marcus Rashford nagyon tehetséges, hatalmas potenciál van bennük” – jellemezte a két csatárt, majd a tapasztaltabb „kollégákról” is ejtett néhány szót.

 

„Zlatan Ibrahimovic egyszerûen életveszélyes, de azért nem tud vezére lenni a csapatnak, mert hiányzik belõle a kompromisszumkészség. Wayne Rooney viszont teljesen elvesztette az önbizalmát, mert Mourinho nem találta meg a szerepét a csapatban, pedig õserõ lakozik benne” – taglalta a kétszeres Pulitzer-emlékdíjas Farkasházy.

 


A Liverpool jelenleg a bajnoki tabella második helyén tanyázik.

 

„Tavaly közepes évük volt, aztán megjött Klopp és elindult a fejlõdés. Van bennük perspektiva, ütõképes társaság lehet. A két brazil, Philippe Coutinho és Roberto Firmino elképesztõ dolgokat csinál a pályán, de a villámgyors Sadio Manéról sem felejtkeznék meg [aki ezen a mérkõzésen nem lesz bevethetõ, mert az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel válogatottjával - a szerk.]” – fogalmazott a portálunknak.


Hozzátette, hogy a portugál szakember nem tudja úgy lelkesíteni a fiatalokat, mint ahogy Jürgen Klopp teszi azt a saját tanítványaival.

 

Elmondása szerint mindkét kispadon nagy fazon "ül”, de ez nem volt mindig így a labdarúgásban.

 

„Baróti Lajos bácsi még szép nyugodtan üldögélt a padon, most pedig gyakorlatilag gólöröm koreográfiákat találnak ki az edzõk. Mindenki a cirkuszok tömkelegét csinálja a pályán. A nézõk és a tulajdonosok valószínûleg el is várják, hisz ez már a show része” – mondta a Heti Hetes mûsor állandó tagja.

 

A bajnokság kezdete óta nagyobbnak látja a liverpooliak fejlõdési ívét, de ez mit sem jelent majd a derbin.

 

„Mindig nagy izgalommal várom ezeket a meccseket, mégsem mennék bele a Zombori-féle taktikai felvezetésbe. Bármi elõfordulhat” – jelentette ki a manutdfanatics.hu-nak.

 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!