A hangadó: Dénes Tamás

A bajnoki cím miatt is kulcsfontosságú lesz a városi derbi - mondta Dénes Tamás. A neves futball szakíró szerint Pep Guardiola csapata könnyebb helyzetben várhatja a mérkőzést.


A Vörös Ördögök vasárnap délután fél hattól fogadják a Manchester City együttesét. Ez alkalommal Dénes Tamás futball szakírót, futballtörténészt kértük meg arra, hogy mondja el, mire számít ezen a találkozón. 

 

José Mourinho a héten megerősítette, hogy Nemanja Matic visszatérhet a csapatba. 

 

"A portugál vezetőedző egyik kedvence a szerb középpályás, ezért nem lepne meg, ha pályára lépne. Ez azért is fontos, mert a sérült és eltiltott játékosok miatt nem tudja azt a kezdőt kiállítani, amelyet szeretné" – vágott bele mondandójába Dénes Tamás.

 

A Manchester City 22 tétmérkőzés után kikapott szerdán a Shahktar Donyecktől. 

 

"Nem szabad kiindulni a hétközi Bajnokok Ligája-eredményből, mert ezúttal más csapat játszik majd. Pep Guardiola is elmondta, hogy a csapatára jótékony hatással lehet a vereség. A City sorozatban nyeri a bajnoki meccseit, ugyanakkor a legutóbbi négy meccsét a United is megnyerte" – tette hozzá a neves sportújságíró a manutdfanatics.hu-nak.

 

 

 

 

A Manchester United 2011 óta csupán egy bajnoki találkozót nyert meg a városi rivális ellen az Old Traffordon. 

 

"Ezeken a találkozókon a két csapat két örök góllövője szerezte a legtöbb gólt. Nevezetesen Wayne Rooney, aki már az Evertonban játszik, valamint Kun Agüero, aki minden bizonnyal pályára lép" – fogalmazott az InfoRádió sportrovatvezetője.

 

Dénes Tamás szerint Pep Guardiola és José Mourinho párharca mindig érdekes. 

 

"Ha összességében nézzük a számokat, úgy Guardiola 8-szor, míg Mourinho 4-szer győzte le a másikat. Elég sok, szám szerint 7 döntetlen született" – mondta a futballtörténész, aki számos könyvet írt.

 

Ahogy arra korábban is utalt, mindkét csapat jó formában van, bár szerinte a Citynek kevesebb veszíteni valója van.

 

"Az angol futball nagy része a Unitednek szurkolhat majd, talán még a Liverpool is. Bár megjegyzem, valószínűleg ők sem United mezben kelnek, s fekszenek. Amennyiben ezt a meccset megnyeri a City, úgy a 8-ból 11 pontos előnyre tehet szert. A Unitednek ezért óvatosan, mégis eredményesen kell játszania, mert a bajnoki cím szempontjából fontos mérkőzés következik" – állítja a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője.

 

 

 

Dénes Tamás a honlapunknak elmondta, hogy a két csapat legutóbbi négy mérkőzésén, ahol már ugyanez a két menedzser ült a kispadon, ott csak az első alkalommal született kettőnél több gól. 

 

"Az első gól, ha egyáltalán volt, az rögtön eldöntötte a mecset" – mondta.

 

Az InfoRádió sportrovatvezetője a múlt alapján nem számít sok gólra. 

 

"Ha David De Gea olyan napot fog ki, mint az Arsenal ellen, előtte a védelem is jól működik, s mondjuk Romelu Lukaku szerez egy gólt, akkor a United nyerhet" – fogalmazott Dénes Tamás.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!