A hangadó: Dénes Tamás
A presztízse adja a legnagyobb tétjét a manchesteri derbinek - mondta Dénes Tamás sportújságíró a manutdfanatics.hu-nak.
A városi rangadónak ad otthont szombaton magyar idő szerint este fél héttől a manchesteri Etihad Stadion.
Dénes Tamás, az InfoRádió sportrovatvezetője szerint a hét elején még esélyesebbnek számított a Manchester City, aztán a hétközben változott a helyzet. Pep Guardiola együttese ugyanis 3-0-ra kikapott a Liverpooltól a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A visszavágót jövő kedden rendezik.
Visszatérve a derbire: a futballtörténész szerint a katalán menedzsernek most azon kell elgondolkoznia, hogy négy napon belül mely játékosaira számíthat ezen a két fontos mérkőzésen.
"A mostani derbi a bajnokság kimenetelét nem befolyásolja, hiszen amennyiben a Manchester City győzni tud, úgy az angol labdarúgó Premier League idei szezonját is megnyeri. Ha nem most, majd a következő héten nyeri meg a bajnokságot” - fogalmazott Dénes Tamás.
Dénes Tamás a honlapunknak elmondta: a Manchester United jó helyzetben van, a portugál menedzsernek semmit nem kell kockáztatnia.
„José Mourinho nem fog nyílt sisakkal támadni a City ellen. Ha a United elmúlt időszakbeli idegenbeli meccseit nézzük, úgy ezúttal akár egy döntetlennel is kiegyezne” - véli az InfoRádió sportrovatvezetője.

Paul Pogba, a Vörös Ördögök hatosa egyre többet ül a kispadon. A sajtó fel is kapta a témát, egyre többet cikkeztek a távozásáról. A francia középpályás azonban cáfolta a pletykákat. Dénes Tamás úgy látja, hogy a válogatott játékos nem kap olyan kivételezett helyzetet, mint amilyenre a világ egyik legdrágább játékosa számíthatna.
„Pogba talán a United legkreatívabb középpályása, amellett pedig az angol futballtörténelem legdrágább játékosa, mégsem játszik elég jó formában. Az idei szezonban 3 gólja és 9 gólpassza van, ennek tükrében érthető a portugál menedzser döntése” - mondta a futball szakíró.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |