Amiért De Gea kezd a döntőben
José Mourinho megerősítette, a Wembley-ben David de Gea fogja védeni a Manchester United kapuját a Chelsea elleni FA-kupa döntőben, annak ellenére, hogy Sergio Romero parádés formában védett az egész sorozatban.
Az argentin válogatott első számú kapusa a Vörös Ördögök szezonbeli első hét hazai kupamérkőzését végigvédte, mielőtt március 27-én egy Spanyolország elleni barátságos mérkőzésen megsérült. Térdproblémája miatt így Romeronak ki kellett hagynia a Tottenham Hotspur ellen 2-1-re megnyert FA-kupa elődöntőt is.
A United 20-asa múlt vasárnap, a Watford 1-0-s legyőzésével végződött Premier League szezonzáró mérkőzésen térhetett vissza a csapatba, ahol Richarlison helyzeténél parádés védést bemutatva óvta meg kapuját ismételten a kapott góltól.
Azonban amikor José Mourinhot arról kérdezték, kinek a nevével kezdődik majd a szombati, nagy téttel bíró mérkőzésen a United kezdőcsapata, így felelt:
"De Gea fog játszani."
"Romero hosszú-hosszú ideig sérült volt - körülbelül két-két és fél hónapig. Nem játszhatott emiatt olyan mérkőzéseken, amelyeken alapesetben ő állt volna a kapuban, mint például a Tottenham elleni elődöntő, vagy a döntő előtti bajnokik. Csak egy héttel a Watford elleni meccs előtt kezdte meg az edzéseket, és csak nem sokkal előtte épült fel teljesen."
"Mindössze ez az oka a döntésemnek. Nem a belé vetett bizalmam az oka, mert a tavalyi Európa-liga döntőben is mellette tettem le a voksomat, amely sokkal de sokkal fontosabb mérkőzés volt a számunkra, mint a mostani."
"Az Európa-liga megnyerése lehetőséget biztosított számunkra a Bajnokok Ligája indulásra, és minden top 6-ban szereplő klubnál ez az első számú cél - a legjobb négyben végezni - és mivel nekünk ez nem sikerült, ezért meg kellett nyernünk az Európa-ligát."
"A stockholmi döntőben pedig Romerot játszattam, úgyhogy ez nem bizalmi kérdés, sokkal inkább az elmúlt hónapok folyamatainak eredménye, mióta megsérült Spanyolország ellen."
Romero legutóbbi hét FA-kupa mérkőzéséből hatot kapott gól nélkül hozott le, de így valószínűleg csak a kispadról szemlélheti, ahogy az Év Játékosa-díjat ismételten elnyerő kollégája véd majd a Wembleyben.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Chelsea - Manchester United
FA-kupa döntő ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 36 | 67 | 43 | +24 | 65 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Aston Villa | 36 | 56 | 49 | +7 | 63 |
7 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
8 | Brentford | 36 | 63 | 53 | +10 | 55 |
9 | Brighton & Hove Albion | 36 | 59 | 56 | +3 | 55 |
10 | Bournemouth | 36 | 55 | 43 | +12 | 53 |
11 | Fulham | 36 | 51 | 50 | +1 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Everton | 36 | 39 | 44 | -5 | 42 |
14 | Wolves | 36 | 51 | 64 | -13 | 41 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 36 | 35 | 77 | -42 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 36 | 25 | 82 | -57 | 12 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ