Mourinho: Kell még idő!

A Tottenham elleni bajnoki előtt Jose Mourinho arról beszélt, kell még némi idő a csapatának ahhoz, hogy kihozza magából mindazt, ami van.


A legutóbbi fordulóban a Vörös Ördögök meglepő, 3-2-es vereséget szenvedtek a Brighton otthonában, ami után egyre több kérdés merült fel a klub védelmével kapcsolatban, valamint a menedzser és Ed Woodward igazgató kapcsolatával kapcsolatban is.

 

Ám az utóbbi hetek során mutatott viselkedése ellenére Mourinho azt mondta, nincs válság házon belül, majd megismételte azon hitét, mely szerint a siker jönni fog, amint teljesen felkészült csapat áll rendelkezésére.

 

"Amikor jó heted van, amikor jól edzel, a dolgok pozitívak, akkor jó egyéni teljesítményeket vársz. Nem vársz hibákat, jó eredményre számítasz, nem vereségre" - nyilatkozta Jose a Sky Sports-nak adott exkluzív interjújában.

 

"Általában, ha kikapsz, azonnal játszani akarsz, majd két nappal később már nem ez a helyzet. De örülök, hogy most nem ez a helyzet, mert jelenleg kell még idő nekünk."

 

"Kell, hogy visszatérjenek játékosok, kell, hogy egyes játékosok még több edzésen legyenek túl, hogy meglegyen a felkészülési szezonjuk, amilyen felkészülési szezont nem tudtak csinálni egy világbajnokság után."

 

Olyan játékosok, mint Ander Herrera és Diogo Dalot - akik még nem játszottak a szezonban - azáltal, hogy a Brighton és a Tottenham elleni találkozók között nyolc nap van, segítségére lehetnek Mourinhónak a frissességükkel, akárcsak Marcos Rojo, akinek játéka is szóba jöhet ma este.

 

A csapatkapitány, Antonio Valencia is egy olyan játékos, aki még nem lépett pályára, ám pénteken délután a portugál szakember még nem volt hajlandó beszélni arról, vajon kik lesznek a kezdőcsapat tagjai.

 

 

"Ő egyike azoknak, akikről majd kiderül, bevethető-e. Nem sérült, edzettek a csapattal Valencia, Matic és Dalot, mindhárman visszatértek a munkához, de ma még túl korai lenne nekik."

 

Pochettino csapata elleni mérkőzésre tekintve a portugál visszaemlékezett a tavalyi szezonra, mely során háromszor is játszott a Spurs ellen a United, egyik ráadásul FA-kupa döntőt is jelentett a csapatnak.

 

"Nagy meccs ez egy remek ellenfél ellen, egy olyan ellenfél ellen, mellyel tavaly háromszor játszottunk, mindhárom meccs nagyon nehéz volt annak ellenére is, hogy kettőt megnyertünk" - folytatta Mourinho.

 

"Az FA-kupa elődöntőjében jó teljesítményt láthattunk, idegenben mindenki azt várta, kikapunk. Nem kezdtünk jól, korán gólt is kaptunk, de utána megvolt bennünk az a minőség és mentalitás, mellyel változtattunk az eredményen, a második félidőben domináltunk, igazán jó teljesítmény volt."

 

"Tudjuk, mennyire jók, és tudjuk, hogy saját célokkal jönnek ide. Rangadó, de nincs szükség arra, hogy többet foglalkozzunk a motivációval, hisz természetes motivációnk van jó csapatok elleni mérkőzésekhez."
 

 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Tottenham Hotspur ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!