Rashford: Mourinho győztes, mi pedig nem vagyunk esélytelenek a 'Pool ellen

Marcus Rashford kijelentette, a Manchester United nem esélytelenként várja a Liverpool elleni rangadót, José Mourinho pedig egy győztes típusú edző.


A Vörös Ördögök a Premier League 6. helyén tanyázva, 16 pontos hátrányból követik az ősi rivális Liverpoolt 16 forduló után.

 

Bár a fogadóirodák nagyon kevés esélyt adnak vasárnap a manchesteriek győzelmére, és Rashford is ismeri a Mersey-partiak intenzív játékát, a 21 éves játékos szerint Mourinho legénységének csak magára szabad koncentrálnia.

 

"Nem esélytelenként fogunk odalátogatni. Mint minden mérkőzés esetén, most is a győzelem megszerzéséért fogunk pályára lépni" - kezdte a Sky Sports-nak adott exkluzív interjút.

 

"Ők egy jó csapat, a játékuk intenzitása pedig komoly fejfájást képes okozni, de fel kell vennünk velük a kesztyűt és javulnunk kell. Viszont azt fontosnak érzem, hogy magunkra és arra koncentráljunk, hogyan tudunk nekik problémát okozni és néhány gólt szerezni ellenük."

 

 

Az eddig veretlen Liverpool újabb kemény küzdelemre számíthat a United ellen az Anfielden, miután a két csapat legutóbbi két hasonló pályaválasztás mellett megrendezett összecsapása munkás, de gól nélküli döntetleneket eredményezett az elmúlt szezonokban.

 

Amikor arról kérdezték, Mourinho másként áll-e ezekhez a típusú mérkőzésekhez, Rashford elmondta, nehéz nem a saját bőrükön érezni az ezekkel együtt járó zsongást és izgalmat, de kijelentette, hogy Mourinho a győzelem megszerzésére koncentrál.

 

"Szerintem ő egy picit más, ahogyan mi is másként készülünk fel ezekre a meccsekre. Különleges zsongás és izgalom lengi körül ezeket az alkalmakat, emberként ezt pedig nem tudjuk véka alá rejteni."

 

"De mint tudják, ő egy győztes, úgyhogy a felkészülésünk során csak a győzelem lebeg a szeme előtt és azon gondolkodik, hogyan tudnánk mindezt elérni, mit kell a három pontért tennünk, mert csak ez az, ami számít."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Liverpool - Manchester United

Premier League 17. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!