Aubameyang követheti Van Persie példáját?
Néhány olasz lapértesülés szerint az Arsenal csatára akár a Manchester Unitednél is kiköthet az idei nyáron.
A Tuttosport nemrég arról is beszámolt, hogy Pierre-Emerick Aubameyang hajlandó lenne az Old Traffordra igazolni, amennyiben Romelu Lukaku távozik a Manchester Unitedtől.
Az Arsenal szurkolói az elmúlt időszakban már átélték kétszer is, hogy a csapatuk legjobbja a Unitedhez igazolt. Robin van Persie 2012-ben lett Vörös Ördög, majd őt követte Alexis Sanchez 2018-ban, bár utóbbi nem igazán vált be új csapatában.
A 30 éves Aubameyang 2017-ben érkezett az Arsenalhoz a Borussia Dortmundtól, azóta pedig 32 gólt szerzett a Premier League-ben.
A gaboni játékos az elmúlt idényben 22 gólig jutott a bajnokságban, amellyel gólkirályi címet szerzett Sadio Mane és Mohamed Salah mellett, akiknek szintén ennyi találatuk volt.
A hírek szerint viszont hamarosan távozhat a londoni csapatból, hiszen új kihívásokat szeretne a karrierjében - legalábbis a hírforrások szerint.
Az Ágyúsok korábban 56 millió fontot fizettek a csatárért, és valószínűleg ezen összeg alatt nem is kívánnak megválni tőle.
A talkSPORT szakértője, Andy Goldstein szerint a Vörös Ördögök érdeklődésének van valóságalapja, nem is kevés.
"Van egy illető, aki elég gyakran szokott nekem átigazolási pletykákról előre informálódni, viszont ő nem a United belső embere" - mondta a szakértő.
"Azt kell, hogy mondjam, hogy a találati aránya elég pontos szokott lenni, mondjuk úgy 75-25. Sok olyan pletykát mondott nekem, amelyek később beigazolódtak. Nem csak a Uniteddel, hanem más klubokkal kapcsolatban is."
"Ő számolt be Anthony Martial leigazolásáról is, azt a hírt pedig én osztottam meg először, ha jól tudom, akkor két nappal az előtt, hogy a United konkrét lépést tett a játékosért."
"Ez egy elég 'Honnan tudtad?' eset volt, amelyekből volt jó pár. A szóban forgó illető árulta el nemrég nekem, hogy a United érdeklődik Aubameyang iránt."
Ezen a nyáron a Manchester United eléggé aktívan keresi az erősítéshez szükséges játékosokat, akik közül eddig Daniel Jamest és Aaron Wan-Bissakát igazolta le. Kettejükért eddig 65 millió fontot adott ki a klub, de biztosan lesznek még érkezők a csapatnál.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 34. fordulóVitality Stadium
2025-04-27 15:00
Premier League 33. forduló
Old Trafford
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
2025-04-13 17:30
2025-04-10 21:00
2025-04-06 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 33 | 75 | 31 | +44 | 79 |
2 | Arsenal | 34 | 63 | 29 | +34 | 67 |
3 | Manchester City | 34 | 66 | 43 | +23 | 61 |
4 | Nottingham Forest | 33 | 53 | 39 | +14 | 60 |
5 | Newcastle | 33 | 62 | 44 | +18 | 59 |
6 | Chelsea | 33 | 58 | 40 | +18 | 57 |
7 | Aston Villa | 34 | 54 | 49 | +5 | 57 |
8 | Bournemouth | 33 | 52 | 40 | +12 | 49 |
9 | Fulham | 33 | 48 | 45 | +3 | 48 |
10 | Brighton & Hove Albion | 33 | 53 | 53 | 0 | 48 |
11 | Brentford | 33 | 56 | 50 | +6 | 46 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Everton | 33 | 34 | 40 | -6 | 38 |
14 | Manchester United | 33 | 38 | 46 | -8 | 38 |
15 | Wolves | 33 | 48 | 61 | -13 | 38 |
16 | Tottenham | 33 | 61 | 51 | +10 | 37 |
17 | West Ham | 33 | 37 | 55 | -18 | 36 |
18 | Ipswich Town | 33 | 33 | 71 | -38 | 21 |
19 | Leicester City | 33 | 27 | 73 | -46 | 18 |
20 | Southampton | 33 | 24 | 78 | -54 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Bournemouth - Manchester United
Premier League, 34. forduló