Valószínűtlen a túrán szereplő fiatalok kölcsönadása
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer megerősítette, hogy a nyári túrán jó benyomást keltő fiatalokat a felnőtt csapat keretében fogja tartani.
Nincs hiány a fiatalok kölcsönvételében gondolkodó klubokban, de a norvég menedzser szeretné házon belül tartani a saját nevelésű tehetségeket az előttük álló hosszú szezonra való tekintettel.
A MUTV-nek adott exkluzív interjújában Solskjaert arról kérdezték, hogy mik a tervei Angel Gomes és Tahith Chong kapcsán, maradnak vagy ideiglenesen távoznak-e a nemzetközi átigazolási időszak szeptember 2-i lezárulta előtt.
"Nem" - válaszolta a klub házi tv-csatornájának amikor a játékosok kölcsönadásáról érdeklődtek.
"Már ott voltak velünk a felkészülési szezonban, ahogyan februárban, márciusban és áprilisban is. Jól teljesítenek az edzéseken, eddig még nem tudtunk megfelelő mennyiségű játékidőt biztosítani számukra. A felkészülési időszak megmutatta, hogy az elmúlt fél évben sokat értek és egyre inkább kezdenek hozzá szokni a felnőtt szintű futballhoz."
"Meg fogják kapni a lehetőségüket."
Azután, hogy a Cardiff City elleni tavalyi utolsó bajnokin pályafutása során először lehetett a kezdőcsapat tagja, Mason Greenwood biztosítékot kapott arra, hogy az előttünk álló idényben még több tapasztalatot gyűjthet majd.
A 17 éves csatár harcban lesz azért, hogy helyet szorítson magának a támadóalakzatban, főleg azt követően, hogy Romelu Lukaku távozott a csapattól az Internazionale hívására.
"Ez egy olyan nagy döntés, amit meg kell hozni olyankor, ha egy ennyire tehetséges játékost nevelődik ki házon belül" - tette hozzá Solskjaer.
"Ilyen esetben mindig az a kérdés, hogy leigazolunk-e olyan játékosokat, akik hátráltatják majd az előrelépését vagy bizalmat szavazunk neki és játéklehetőséget kap."
"Ő egyike azoknak, aki az elkövetkezendő időszakban nagy részt vállalhat a csapat teljesítményéből és rengeteget fogjuk majd látni."
James Garner és Axel Tuanzebe személyében további két, a klub akadémiájáról kikerült játékos kapott helyet a felnőtt csapat keretében, amely a Premier League-ben használatos mezszámok bejelentésekor vált biztossá.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Akadémiai csapat
Tartalék csapat
Mason Greenwood
Ole Gunnar Solskjaer
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló