Új igazolások és hosszabbítások az akadémián

A Manchester United örömmel erősítheti meg, hogy három új játékossal bővült a klub akadémiai csapata, emellett pedig ketten új szerződést kötöttek az U23-as gárdából.


Neil Wood keretéből ketten, Paul Woolston és Luca Ercolani is új szerződést kötöttek, így folytathatják fejlődésüket az U23-as csapat berkein belül.

 

Woolston, aki korábban a Newcastle Unitednél védett, az előző idény utolsó két Premier League 2 mérkőzésén állt a csapat kapujában, míg Ercolani 2016 óta tartozik a klub kötelékeibe.

 

Az U18-asok között három játékos átigazolása kapcsán is megkapták a nemzetközi engedélyeket a Vörös Ördögök.

 

A 16 éves kapus, Johan Guadagno a svéd IF Brommapojkarna együttesétől érkezett, mellette pedig két támadó, Dillon Hoogewerf és Mateo Mejia is csatlakozott.

 

A holland U16-os válogatott Hoogewerf az Ajaxtól igazolt Manchesterbe, míg Mejia a spanyol Real Zaragozat erősítette korábban.

 

Dillon Hoogewerf

 

Szintén megegyezésre jutott a United a Monacoval Hannibal Mejbri átigazolása kapcsán, ám az ügyletet előbb még a FIFA-nak is engedélyeznie kell.

 

A 16 éves középpályás már szerzett tapasztalatot a hercegségi klubbal az UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligájában, emellett pedig korosztályos francia válogatott is.

 

Bjorn Hardley személyében van egy másik játékos is, aki még nemzetközi engedélyre vár ahhoz, hogy hivatalossá válhasson Angliába igazolása. A 16 éves holland védő korábban a NAC Bredanál pallérozódott.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!