A Szarkák felkészültek a Vörös Ördögökbõl
A Newcastle várhatóan egy feltüzelt Uniteddel néz szembe ma este, ugyanis a United a St. James' Parkban újabb fontos lépést tenne bajnoki címe felé.
Sir Alex Fergusonék mindenképp fel kívánnak állni a szombati, Manchester City elleni kupa kudarc után. Az a vereség azt jelentette a Vörös Ördögöknek, idén a triplázás már semmiképp sem jön össze.
A csalódottságot kicsit enyhítette másnap az Arsenal, ugyanis hazai pályán csak egy döntetlenre voltak képesek a Liverpool ellen, minek következtében csak hat pontra tudták csökkenteni hátrányukat.
"Ismerve Sir Alex Fergusont és azt, ahogyan dolgozik, pontért jönnek hozzánk" - mondta Alan Pardew, a Szarkák menedzsere.
"Valószínûleg az Arsenal eredménye felemelõ volt számukra. Ha egy nagy vereségbe szaladsz bele, mint volt a kupa elõdöntõ, utána valami olyat szeretnél, ami kihúz a gödörbõl és az az eredmény nem is jöhetett volna jobbkor számukra."
A Unitednek megvan az esélye, hogy kilenc pontra növelje elõnyét az Ágyúsokkal szemben, így Pardew szerint a vendégek menedzsere a lehetõ legerõsebb csapatot küldi ki ma este.
"Egyet biztosan lehet tudni Sir Alex Fergusonról, az pedig hogy nem fogja alábecsülni ezt a találkozót. Tudja, hogy a St. James Parkba jön, kemény összecsapásra számíthat függetlenül attól, milyen csapat fut ki a gyepre fekete-fehár mezben, ugyanis a párharc múltja és a stadion hangulata mindezt garantálja."

"Ez egy megfelelõ meccs a Manchester United számára és azt várom, a legjobb tizenegyét küldi ki."
A szombati kudarc ellenére a Vörös Ördögöknek nagyon jó esélye van, hogy a Premier League elsõséget és Bajnokok Ligája gyõzelmet is begyûjtse idén, ami nem rossz egy olyan csapattól, amirõl sokan azt mondják, gyengébb lett a közel múlthoz képest.
"Az év során többen azt mondták, a United ennél jobb is volt - de a keret úgy tûnik nem foglalkozik ezekkel a hangokkal, a statisztika pedig azt mutatja, ez is van olyan jó csapat, min bármelyik elõtte lévõ" - folytatta Pardew.
"Jó esélyük van, hogy bejussanak a Bajnokok Ligája döntõjébe, a Premier League pedig szinte már a kezükben van. Azt hiszem Sir Alex Ferguson nagyon elégedett."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Newcastle
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |