Andreas visszahozná a boldog időket
Andreas Pereira abban reménykedik, hogy a Manchester United építeni tud majd biztató szezonkezdetére, amikor szombaton a Crystal Palace-t fogadják majd.
A 23 éves középpályás a kezdőcsapat tagjaként játszott a Chelsea ellen 4-0-ra megnyert idénynyitón, amely során gólpasszt is adott Anthony Martialnak, majd a hétfő esti, Wolves elleni 1-1-es döntetlen alkalmával csereként állhatott be.
Szeretné biztosítani, hogy a Vörös Ördögök szurkolói holnap boldogan hagyhassák el az Old Traffordot, amikor a Roy Hodgson vezette londoni Sasok látogatnak hozzájuk a Premier League 3. fordulójában.
"Trófeákat akarok nyerni ebben a szezonban a Uniteddel. Szeretném, ha újra boldogság hatná át a klubot, a szurkolókat pedig örülni láthatnám" - válaszolta Andreas, amikor arról kérdezték, mik az ambíciói erre az idényre vonatkozóan.
"Szeretnék minél több játékidőhöz jutni, és segíteni a csapatot amennyire csak lehet - gólokkal, gólpasszokkal és azzal, hogy trófeák megnyeréséhez segítem a teljesítményemmel."
"Nagyon kemény edzésmunkát végeztünk a nyáron és nagyon jól felkészültünk. Hozzá kell szoknunk a győzelmekhez és a megfelelő felkészülést kell megtennünk a mérkőzések előtt. Én azt gondolom, hogy ez az, amit meg is tettünk és ettől volt jó a felkészülés."
Andreas nagyon pozitív lelki állapotban van jelenleg, ezt pedig arra szeretné felhasználni, hogy ténylegesen lerakhassa névjegyét a középpálya közepén.
A brazil U23-as válogatott játékos sokat ért, mióta Spanyolországban a Granada és a Valencia gárdáját is erősítette kölcsönben, és hiszi, hogy tudja majd kezelni a kőkemény Premier League szezonnal együtt járó nehézségeket.
"Nagyon magabiztosnak és boldognak érzem magamat" - tette hozzá.
"A menedzser rengeteg önbizalmat táplál belém, ahogyan az edzői stáb is, úgyhogy nagyon boldognak és erősnek érzem magamat."
"Úgy érzem, hogy felnőttem. Rengeteg mérkőzést játszottam és most már más típusú játékos vagyok. Készen állok az elkövetkezendő feladatokra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Crystal Palace
Premier League 3. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Tottenham vs Manchester United
Premier League 25. fordulóTottenham Hotspur Stadium
2025-02-16 17:30
FA-kupa 4. forduló
Old Trafford
2025-02-07 21:00
2025-02-02 15:00
2025-01-30 21:00
2025-01-26 20:00
2025-01-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 23 | 56 | 21 | +35 | 56 |
2 | Arsenal | 24 | 49 | 22 | +27 | 50 |
3 | Nottingham Forest | 24 | 40 | 27 | +13 | 47 |
4 | Chelsea | 24 | 47 | 31 | +16 | 43 |
5 | Manchester City | 24 | 48 | 35 | +13 | 41 |
6 | Newcastle | 24 | 42 | 29 | +13 | 41 |
7 | Bournemouth | 24 | 41 | 28 | +13 | 40 |
8 | Aston Villa | 24 | 34 | 37 | -3 | 37 |
9 | Fulham | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
10 | Brighton & Hove Albion | 24 | 35 | 38 | -3 | 34 |
11 | Brentford | 24 | 42 | 42 | 0 | 31 |
12 | Crystal Palace | 24 | 28 | 30 | -2 | 30 |
13 | Manchester United | 24 | 28 | 34 | -6 | 29 |
14 | Tottenham | 24 | 48 | 37 | +11 | 27 |
15 | West Ham | 24 | 29 | 46 | -17 | 27 |
16 | Everton | 23 | 23 | 28 | -5 | 26 |
17 | Wolves | 24 | 34 | 52 | -18 | 19 |
18 | Leicester City | 24 | 25 | 53 | -28 | 17 |
19 | Ipswich Town | 24 | 22 | 49 | -27 | 16 |
20 | Southampton | 24 | 18 | 54 | -36 | 9 |