Neville: Türelem kell a United átmeneti időszakában

Gary Neville türelemre int a Manchester United szombati, Crystal Palace-tól elszenvedett vereségét követően, mivel szerinte nincs "rövidebb út", ha vissza akarnak térni a csúcsra.


Sorozatban második büntetőjüket rontották el a Vörös Ördögök a londoniak elleni összecsapáson, amely sokba került számukra a hétvégén és immáron nem veretlenek a szezonban.

 

Paul Pogba a Wolves ellen hibázott a tizenegyespontról, amellyel elúszott a csapat győzelme, míg Marcus Rashford csak a kapufát találta el szombaton a Sasok ellen, akik ezután megszerezték történetük első Premier League győzelmét a United ellen.

 

"Szerintem ebben az időszakban lesznek még olyan pillanatai a Unitednek, mint most, amikor a fájdalom lesz úrrá rajtuk, és olyan vereségeket szenvednek majd el, amelyeket nehéz lesz megmagyarázni. Meggyőző módon legyőzték a Chelsea-t a nyitófordulóban, és jól játszottak a Wolves ellen, ahol még a győzelem is meglehetett volna. Aztán hirtelen vereség hazai pályán a Crystal Palace ellen - ez eléggé rejtélyes" - kezdte Neville a Sky Sports Gary Nevile Podcast című műsorában.

 

"A fejlődés és az egyik kultúrából a másikra való áttérés szakaszában előfordulnak ilyen eredmények."

 

"Türelmesnek kell maradni a Man Unitednél és ki kell tartani amellett a munka mellett, amit megkezdtek."

 

Ez Solskjaer első teljes szezonja az Old Traffordon, a nyáron pedig 140 millió font értékben tudta megerősíteni keretét Aaron Wan-Bissakaval, Daniel Jamesszel és Harry Maguire-rel.

 

A norvég menedzser filozófiájának középpontjában a fiatal játékosok és a lelkesedés áll azt követően, hogy néhány nagynevű igazolás finoman fogalmazva is besült az elmúlt évek során Manchester vörös felében

 

 

"A legfontosabb dolog a United és Ole Gunnar Solskjaer átigazolási időszaka kapcsán, hogy nem hibáztak. Nem igazoltak sokat, de inkább az állt a középpontban, hogy a megfelelő típusú játékosokkal erősítsenek" - tette hozzá Neville.

 

"Lehet, hogy túlzottan távolinak tűnik, de azt mondanám, hogy négy-öt átigazolási szezonra lesz szükségük ahhoz, hogy mindent a helyére tegyenek és újra olyan játékoskeretük legyen, amellyel versenyre kelhetnek az olyan csapatokkal, mint a Liverpool és a Man City. Korábban is elmondtam, hogy nem az előző vagy a következő szezon végén kell készen állnia a csapatnak a bajnoki cím megszerzésére, hanem a mostani utáni idényben."

 

"Olenek rajtjelre készen kell állnia, ha potenciálisan Guardiola távozna a Man City-től vagy a Liverpoolnak is újra nagy erőket kell mozgósítania az erősítések terén. Ez egy hosszú távú dolog, egyik menedzser sem fog gyors megoldást kínálni vagy a varázspálcáját megsuhogtatni. A United próbálkozott David Moyesszal, Louis van Gaallal és José Mourinhoval is, de egyik sem jött be. Ole Gunnar Solskjaernak a hosszabb utat kell járnia, nem a rövidebbet."

 

"Nincs mód a rövidítésre, soha nem is volt. Át kell esni az olyan nehezebb pillanatokon, mint egy Crystal Palace elleni vereség, mert olyankor az ember úgy érzi, hogy összedől a világ, de közben nagyon fontos a türelem is."

 

"Azt akarom látni, hogy egyes játékosok távozni akarjanak, legyenek fegyelmezési problémák, egy kis adok-kapok, amelyeket az elmúlt néhány évben láthattunk is, amikor voltak problémák. Ezek is a csapat lassú fejlődését szolgálnák, én pedig ezt akarom látni."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!