Mata blogja: Történelmi derbi Manchesterben
Új időpontban, szerdánként közzétett blogbejegyzésében Juan Mata a gyilkos ösztön megtalálásáról és egy eddig még nem tapasztalt városi derbiről írt a szurkolóknak.
Üdv mindenkinek,
Ahogy múlt héten is írtam nektek, azért döntöttem a blogbejegyzéseim szerdára tolása mellett, hogy egy kicsit elszakadjak attól, hogy rögtön az eredmények megszületése után írjak. Tulajdonképpen szerintem létezik egy hit a futballban (amelyet én nem osztok), amely így néz ki: ha veszítesz, akkor mindent rosszul csináltál; ha nyersz, akkor minden korábbi hibád le van fedve és el van felejtve. Véleményem szerint a történéseket mindig, a mérkőzésektől egyet hátralépve kell tekinteni, hogy fejlődni és javulni lehessen. Hiszem, hogy a szezon kezdetén nem volt meg bennünk a győzelmek megszerzéséhez szükséges gyilkos ösztön, amelyben mindenképpen fejlődnünk kell és dolgozni is fogunk rajta.

Nem szeretném elszalasztani a lehetőséget, hogy említést tegyek a szombati, történelmi napról Manchester városának életében. Ez lesz az első alkalom, hogy a City és a United női csapatai bajnoki mérkőzésen csapnak össze. A mérkőzésen mindkét csapatban lesz résztvevője a Common Goal mozgalomnak: Casey Stoney, Jane Ross és Siobhan Chamberlain vörösben; Janine Beckie és Pauline Bremer pedig kékben... nem kérdéses, hogy a nők összecsapása is azt mutatja, hogy a legmagasabb szinten is riválisok lehetünk, de egyben a Common Goal melletti közös kiállítást is segíti.
Remélem mindnyájatoknak jó hete lesz.
Ölelés,
Juan
UI: Szeretnék minden jót kívánni Giorgio Chiellininek, aki egy nagyon súlyos sérülést szenvedett, amely okán hosszú időt lesz kénytelen kihagyni ... maradj erős Giorgio!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Chelsea vs Manchester United
Premier League 33. fordulóStamford Bridge
2026-04-18 21:00
Premier League 32. forduló
Old Trafford
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 31 | 63 | 28 | +35 | 64 |
| 3 | Manchester United | 32 | 57 | 45 | +12 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 32 | 43 | 38 | +5 | 55 |
| 5 | Liverpool | 32 | 52 | 42 | +10 | 52 |
| 6 | Chelsea | 32 | 53 | 41 | +12 | 48 |
| 7 | Brentford | 32 | 48 | 44 | +4 | 47 |
| 8 | Everton | 32 | 39 | 37 | +2 | 47 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 43 | 37 | +6 | 46 |
| 10 | Sunderland | 32 | 33 | 36 | -3 | 46 |
| 11 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 12 | Fulham | 32 | 43 | 46 | -3 | 44 |
| 13 | Crystal Palace | 31 | 35 | 36 | -1 | 42 |
| 14 | Newcastle | 32 | 45 | 47 | -2 | 42 |
| 15 | Leeds United | 32 | 39 | 49 | -10 | 36 |
| 16 | Nottingham Forest | 32 | 32 | 44 | -12 | 33 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 32 | 40 | 51 | -11 | 30 |
| 19 | Burnley | 32 | 33 | 63 | -30 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Chelsea - Manchester United
Premier League, 33. forduló