West Ham United 2 - 0 Manchester United

Újabb pocsék játék után újabb vereséget könyvelhet el a csapat. Szinte még értékelhető momentumot se lehetett észrevenni a játékban.


Tíz perc elteltével semmi érdemlegeset nem jegyezhettünk fel. Majd hárommal később Pereira és Ogbonna hatalmas lendülettel érkezett az oldalvonal mellett, Ogbonna egy pillanattal később ért oda, amit a fiatal brazil tapasztalt meg. A védő sárgát is kapott érte.

 

Az első próbálkozást Matic jegyezhette, aki a kapus kezébe lőtt, majd a másik oldalt Yarmolenko is hasonlóan cselekedett. Kis idővel később Rashford tökéletesen ugrott ki, James labdájával, de eltotojázta és egy még egy lövés sem lett belőle. Mintha a hétközi mérkőzésről érkezett volna, úgy fejezte be ezt a helyzetet. De legalább az elmondható, hogy a vendégek egy leheletnyivel veszélyesebben játszanak, legalábbis többet van a labda a West Ham kapuja előtt.

 

Fél óra elteltével a londoniak vezettek ellentámadást, és veszélyes is lehetett volna, de Wan-Bissaka hihetetlen magabiztossággal, méterekről becsúszva tudott szerelni. A félidő végéhez közeledve a hazaiak helyezték hasonló nyomás alá a manchesterieket, mint amilyet ők mutattak a mérkőzés elején, de nem jelentettek különösebb veszélyt a kapura. Egészen a 44. percig, amikor ismét eredményes a manchesteriek fedezése, hiszen kontaktus nélkül jutott be Yarmolenko a tizenhatoson belülre és gyönyörűen lőtte ki a jobb alsót. Sajnos De Geanak esélye sem volt a hárításra. 1-0.

 

 

Nem az a legnagyobb probléma, hogy vezetnek a hazaiak a félidőben, hanem, hogy nincs minőségi csere, aki lendületet hozhatna a játékba. Így a pályán lévőknek kell összeszedni magukat, mert ez eddig siralmas.

 

A második játékrész elején kétszer is egyenlíthetett volna a csapat, először a védők zavartak, majd Pereira beadását lőtte mellé becsúszva Juan Mata, üres kapura. Ilyen kevés helyzet és gól mellett nem engedheti meg a csapat az efféle hibákat. És Rashford is leül a földre az 58. percben. Nem elég, hogy szinte semmilyen veszélyt nem jelentett a csapat a londoniakra, még olyan ember sincs a padon, aki kicsit több veszélyt jelenthetne. Így a hónapok óta gólképtelen Lingard érkezik.

 

A csere után nem sokkal növelhette volna az előnyét a West Ham, újabb alibizés után De Geának kellett védenie. A félidő felénél előbb McTominay lőtt kapura, majd a szögletet követően Maguire bombázta telibe Fabianskit az ötösről. Hihetetlen, hogy egyetlen helyzetet sem tudott belőni a csapat. Szerencsére az ellenfél sem szorgoskodik túl nagy lehetőségeket kialakítani, egy szabadrúgástól eltekintve a 77. percben. Persze arról is beszélhetnénk, hogy Noble nem játszhatta volna végig a mérkőzést a becsúszó szerelése után, de korántsem biztos, hogy bármilyen előnyt jelentett volna, ha egyel kevesebb játékossal fejezi be a mérkőzést a londoni gárda.

 

Hét perccel a vége előtt Young sárga lapja után, veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a West Ham és Cresswell kegyetlenül felvarrta a sarokba a labdát. 2-0. Pár perccel később James hatalmas sprintet vágott ki, de csak az oldalhálót találta el. Ez az a mentalitás, amit a többieknek is követniük kéne.

 


Az ellenfél nullával majdnem egyenlő játéka mutat rá arra, hogy milyen gyengén is játszottak a Vörös Ördögök. Folytatás lesz, még kilátástalanabb helyzetben.

 

 

 

Premier League, 6. forduló
West Ham United 2 - 0 Manchester United
Olimpia Stadion

 

Vezette: Anthony Taylor

 

 

West Ham: Fabianski, Cresswell, Ogbonna, Diop, Fredericks (Zabaleta 80'), Rice, Anderson  (Wilshere 70'), Fornals, Noble, Yarmolenko (Snodgrass 89'), Haller

Nem használt cserék: Jimenez, Ajeti, Balbuena, Sanchez

 

 

United: De Gea, Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Young, McTominay, Matic (Fred 71'), Pereira, Mata (Gomes 81'), James, Rashford (Lingard 61')

Nem használt cserék: Romero, Rojo, Tuanzebe, Chong

 

 

Gólszerző: Yarmolenko (44.), Cresswell (84.)

 

 

Sárga lap: Ogbonna, Noble ill. Mata, Young

 


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!