A United a RB Leipzig edzőjét figyeli?
A legfrissebb értesülések szerint a Vörös Ördögök Julian Nagelsmannt szemelték ki a csapat kispadjára.
A Sportsmail nemrég arról értesült, hogy a Manchester United a 32 éves edző teljesítményét követi figyelemmel, akinek már ez a második komolyabb munkája Németországban.
Nagelsmann már elég korán belevágott az edzőkarrierbe, ugyanis 20 évesen egy sérülés vetett véget a játékoskarrierjének.
Már az edzősége első szakaszában olyannyira beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hogy elnyerte a "Baby Mourinho" becenevet.
Ez annak is volt köszönhető, hogy a német szakember a Bundesliga történetének legfiatalabb menedzsere lett, amikor 28 évesen átvette a Hoffenheim irányítását.
A Hoffenheim csapatának élére 2016-ban került, amikor a német alakulat a kiesőhelyen tanyázott. Nagelsmann pedig olyan remek munkát végzett a csapatnál, hogy egy évvel később negyedikek lettek, mellyel bejutottak a Bajnokok Ligájába. Ezt követően, az utolsó évben pedig harmadikként végeztek a bajnokságban.

A 32 éves edző karrierje tovább emelkedett, miután idén júniusban átvette a RB Leipzig irányítását.
Jelenlegi csapatával ötödik a Bundesligában, csupán két pontra a listavezető Borussia Mönchengladbachtól.
Nagelsmann jelenlegi szerződése 2023-ig szól a német klubnál, a United pedig azt tervezi, hogy a német szakember karrierjében egy új lépcsőfokot nyújtana.
Annak ellenére, hogy Ole Gunnar Solskjaer érzi a csapat támogatását, a klub mégis az elmúlt 30 év legrosszabb szezonkezdését tudhatja magáénak.
A norvég menedzser pedig eléggé tart attól, hogy nagyobb méretű vereséget kap egy top hatos csapattól - ugyanis két hét múlva a Liverpool elleni rangadó következik.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló