Woodward és Solskjaer közös terve
Ole Gunnar Solskjaer kijelentette, ő és a Manchester United ügyvezető igazgatója, Ed Woodward hosszú távú tervvel rendelkeznek a klubbal kapcsolatban.
A Manchester United a nyár folyamán elengedte a csapattól Romelu Lukakut és Alexis Sanchezt is - mindkettőt az Interhez, a chileit csak kölcsönbe - de a támadóduó pótlásáról nem gondoskodtak.
Hiányukban a Vörös Ördögök csak öt gólt tudtak szerezni legutóbbi hét bajnoki mérkőzésükön. Pocsék sorozatuk eredményeként a United jelenleg csak két pontra áll a kieső zónától nyolc fordulót követően.
A csapat gyenge szereplése miatti kritikák első sorban az ügyvezető igazgatót, Ed Woodwardot célozzák, akit a szurkolók egy része felmentene a munkavégzés alól.
Amikor arról kérdezték, segítség-e számára, hogy hallotta Woodward támogató szavait, Solskjaer így felelt:
"Rendszeresen beszélek Eddel. Számtalanszor elmondtam már, hogy van egy tervünk."

"Mi pedig ennek megfelelő meghoztunk olyan döntéseket, amelyek talán rövid távon hátrányt okoznak számunkra, de tudjuk, hogy hosszú távon előnyünkre válnak, így ezek a terv részei."
"Mindig az eredmények a legfontosabbak, mi pedig gyorsabban haladhatunk előre, ha sikerül megfelelő eredményeket elérnünk és teljesítményt nyújtanunk. De biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni fog."
"Továbbra is tervezési fázisban vagyunk - a következő és a nyári átigazolási időszak tekintetében - és majd meglátjuk hogyan lépdel előre a csapat."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Ed Woodward
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló