Burnley 0-2 Manchester United

A Manchester United két góllal felülmúlta a Burnley csapatát, így ideiglenesen felléptek az ötödik helyre a tabellán.


A rotáció eredményeként Williams, Young és Matic is bekerült a kezdőbe, Paul Pogba pedig a padra sem ülhetett le. A mérkőzés elején egy kisebb sérülést szedett össze Young egy ártatlannak tűnő ütközés során, de folytatni tudta a mérkőzést. Az első helyzetet a hazaiak alakították ki, jobbról érkezett a beadás, amit a hosszú oldalon Williams csúsztatott tovább, így nem lett belőle nagyobb veszély.

 

Szűk negyed órával a kezdés után Fredet lökték, majd Rashford szitáló labdáját csak kiütni tudta Nick Pope. Nem sokkal ezután ismét pontrúgást végezhetett el a United a 16-os szélétől, de sajnos Fred nagyon fölévágta. Ennél sokkal jobban meg kell becsülni az ilyen helyzeteket. Ezt követően a Burnley veszélyeztetett egy szabadrúgásból, majd az ellentámadás végén Rashford találta el a kapufát. Az iramra nem lehetett panasz.

 

 

A félidő közepén Williams indult meg a szélen, majd vele szemben szabálytalankodott a rutinos Phillip Bardsley, sárga lap volt a jutalma. A 34. percben kétszer is vezetést szerezhettek volna a Vörös Ördögök, amiből a második volt a nagyobb helyzet, azonban Martial lövését Bardsley rúgta ki a gólvonalról. Nem sokkal később Pope senkitől nem zavartatva megsérült egy rossz mozdulat következtében. A bokája fordulhatott maga alá, de egyelőre nem kellett Joe Hartnak érkeznie.

 

Taylor végzetes hibát követett el a félidő vége előtt, amit Pereira passzolt be kapásból tökéletesen, majd Martial is legalább ilyen ügyesen helyezte el Pope mellett a játékszert. 0-1. A hosszabbítás harmadik percében még egyszer veszélyeztetett a Burnley is, de most sem akadt De Geának dolga. Így sokkal izgalmasabb félidőre számíthattak a nézők a következő játékrész előtt.

 

 

Az ötvenedik percben James tálalt oldalról Martial elé, aki nagyon harciasan tartotta meg a labdát, majd kíméletlenül a léc alá vágta a labdát. Mike Dean azonban szabálytalannak látta az esetet, így 0-1-ről folytatódott a játék. Elég értetlenül álltak a vendégek az eset után, Angliában egy ilyen test-test elleni küzdelmet nem szoktak lefújni a játékvezetők.

 

Fél órával a vége előtt Pereira a szokásos keménységével lépett oda ellenfelének, szerencséjére nem kapott sárgát, pedig megérdemelte volna. Mee azonban már igen, miután letalpalta James-t, ő pedig akár súlyosabb büntetést is kaphatott volna, de Dean neki is megkegyelmezett. A 66. percben többen is büntetőt kiáltottak, de jól ítélt a játékvezető, amikor kifelé mutatott. Martial akadt össze Bardsley-val. Pár perccel később a védő már a másik kapunál tűnt fel és lőtt erőteljesen kapura, amit De Geának kellett bravúrral védenie. Sokkal inaktívabban támadt a United a második játékrészben.

 

Szűk 20 percet kapott Lingard, aki a gólpasszt jegyző Andreas Pereirát váltotta. Negyed órával a vége előtt Maguire szabálytalankodott a büntető terület előterénél. A szabadrúgás szerencsére veszélytelenre sikerült. Nyolc perccel a vége előtt ismét Daniel James hozta helyzetbe a társakat, de először Martial, majd Lingard totojázta el a helyzetet. Csak az a szerencséje a csapatnak, hogy a Burnley nem sok vizet zavart a vendégek kapuja előtt.

 

Az utolsó pár percre Robby Brady érkezett a hazaiakhoz Jack Cork helyére, a másik oldalon pedig Anthony Martial sétált le, akit Luke Shaw váltott a kicsit nagyobb stabilitás érdekében. Azonban hiába az ellenfelek játéktördelése, végül Rashford megszerzi csapata második gólját, amivel bebiztosítja a győzelmet a 95. percben, így 2-0-ra nyertek a Vörös Ördögök idegenben. Ha ideiglenesen is, de felléptek az ötödik helyre a tabellán.

 

 

Premier League, 20. forduló
Burnley 0 - 2 Manchester United
Turf Moor

 

Vezette: Mike Dean

Burnley: Pope, Taylor, Mee, Tarkowski, Bardsley, McNeil, Cork (Brady 87'), Westwood, Hendrick (Rodriguez 59'), Barnes (Gudmundsson 68'), Wood

Nem használt cserék: Hart, Drinkwater, Long, Lowton

 

United: De Gea, Young, Lindelöf, Maguire, Williams, Fred, Matic, James, Pereira (Lingard 73'), Rashford, Martial (Shaw 89')

Nem használt cserék: Romero, Jones, Wan-Bissaka, Mata, Greenwood

 

Gólszerző: Martial 44', Rashford 90+5'

 

Sárga lap: Bardsley, Mee, Taylor, McNeil ill. Williams, Fred

 

ManUtdFanatics.hu

 


Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások