Fernandes bemutatkozhat a Wolves ellen?

A Vörös Ördögök menedzserét megkérdezték, hogy a minden bizonnyal mai napon bejelentésre kerülő igazolás, Bruno Fernandes szombaton bemutatkozhat-e a Wolves elleni mérkőzésen.


A Sporting csapatkapitánya már csak arra vár, hogy megvitassák a személyes feltételeket és átessen az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, miután hivatalosan is bejelentésre került, hogy a két klub megegyezett egymással az átigazolás ügyében. Noha az átigazolási procedúra még nem zárult le teljesen, a Manchester City elleni 0-1-re megnyert mérkőzés után feltették a kérdést Solskjaernak. Sajnos a manchesteri kékek összesítésben 3-2-vel jutottak a döntőbe ahol majd az Aston Villa ellen kell megküzdeniük a kupagyőzelemért.

 

 

A norvég ráadásul minden bizonnyal eltiltás miatt nélkülözni kényszerül a tegnapi mérkőzésen gólt szerző szerb Nemanja Maticot, akit a mérkőzés második félidejében leküldtek a pályáról.

 

"Előbb legyünk túl az orvosin és a szerződés aláírásán, de ez a srác készen áll" - mondta Ole. "Csütörtökön minden kiderül".

 

Felmerült a kérdés, hogy csatárt szeretnének-e igazolni még a megmaradt két napon mielőtt az átigazolási ablak bezárul. Erre a menedzser a következőt válaszolta: "Nem vagyok benne biztos, hogy most lesz még érkező. Tisztában vagyunk vele, hogy szükség lesz még játékosokra. Brunoval szerencsénk van mert képes gólokat szerezni, gólpasszokat adni vagy helyzeteket teremteni. Beszéljünk még erről pénteken."

 

Ha az átigazolás véglegesítése megtörténik a portugál játékmester nem csak a bajnokságban, hanem az Európa-ligában is Solskjaer rendelkezésére áll független attól, hogy a Sportingban már pályára lépett a sorozatban.

 

A Wolves elleni találkozót követően a klubfoci szünetre vonul és legközelebb február 17-én, a Chelsea ellen láthatjuk a Unitedet.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!