Glazerék ígéretet tettek Solskjaer kívánságlistájának teljesítésére

A Manchester United tulajdonosai állítólag ígéretet tettek Ole Gunnar Solskjaernak, hogy a nyáron rendelkezésére bocsájtják azt az összeget, amely a menedzser öt főből álló kívánságlistájának teljesítéséhez szükséges. Ezt azért érdemes fenntartásokkal kezelni.


A norvég eddig összesen öt játékost igazolt, összesen 200 millió font értékben. Tavaly nyáron érkezett Harry Maguire, Aaron Wan-Bissaka és Daniel James, januárban pedig Odion Ighalo és Bruno Fernandes, aki azonnal óriási hatással volt a csapat játékára.

 

Az igazolások hatása észlelhető is, a United minden sorozatot figyelembe véve 11 meccs óta veretlen. Három pontra megközelítette a 4. helyezett Chelsea-t és a Linz kiütésével már gyakorlatilag az Európa-liga negyeddöntőjébe jutott. Ezt figyelembe véve várható, hogy a nyáron további összegeket bocsátanak Ole rendelkezésére, hogy folytassa az erősítést.

 

Az Evening Standard szerint az amerikai üzletemberek készen állnak arra, hogy tovább támogassák Solskjaert, mivel lenyűgözte őket a morálja és azon törekvései, hogy csökkentsék a lemaradást a Liverpoollal és a Manchester City-vel szemben. A cikk szerint a menedzser átadta öt játékost tartalmazó "bevásárlólistáját", melyről állítólag Glazerék úgy nyilatkoztak, a klub minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy legalább három fő aláírását megszerezze. Korábban megírtuk, Woodward azt nyilatkozta, a nyarat fontos lehetőségnek tekintik a csapat újjáépítése kapcsán.

 

Azt állítják, hogy az első számú célpont Jadon Sancho, akivel a támadó szekció jobb oldalát erősítenék. A Vörös Ördögök abban reménykednek, hogy a Dortmund engedi távozni fiatal tehetségét, miközben Hans-Joachim Watzke azt nyilatkozta: "Jadon nagyon-nagyon nagy tehetség, talán a legnagyobb Európában jelenleg a 21 éves kor alatti játékosok között. Véleményem szerint lehetősége van az elkövetkező években a világ két vagy három legjobb játékosa közé kerülni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy őt a lehető leghosszabb ideig megőrizzük. Nagyon jó a kapcsolatunk vele. De ha egy nap meglátogat minket, és azt mondja, hogy távozni akar a klubból, akkor megbeszéljük. De nem ez az fő opciónk, hanem az, hogy a lehető leghosszabb ideig megtartsuk őt." Ára a Transfermarkt szerint 130 millió €.

 

A következő név, illetve nevek a listán Jack Grealish és vagy James Maddison. Az Aston Villa csillagával állítólag már meg is kezdődtek a tárgyalások. Grealish-t 70 millió font körüli összegért engedheti el jelenlegi csapata. Maddison ára némileg magasabb lehet. Bár a Transfermarkt szerint 60 millió euró, biztosak lehetünk benne, hogy ennyiért nem engedi el a Leicester.

 

 

Ugyancsak szerepel rajta Jude Bellingham neve. Ed Woodward állítólag "megszállottja" a gondolatnak, hogy a Birmingham 16 éves, 30 millió font értékű csillagát az Old Traffordra csábítsa. A legfrissebb hírek szerint, a fiatal játékos két klubra szűkítette átigazolási lehetőségeit, melyből az egyik a Manchester United, bár arról is hallani lehetett, úgy döntött, hogy a Dortmundban folytatja.

 

Végül, de nem utolsó sorban azt is állítják, hogy Solskjaer a védelembe is keres egy további opciót Smalling, Rojo és Jones esetleges távozása miatt. Ennek okán hozhatták szóba ismét a klubbal Diego Godint. Az Inter rutinos védője egy csereügylet keretében költözhet az Old Traffordra.


TEAMtalk

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!