Mata: Hogyan győzött meg a United

Juan Mata elmondta, miért akart a Unitedbe jönni, és hogyan segített rá, hogy elengedje őt a Chelsea.


A spanyol a londoni Kékeknél eltöltött ideje alatt 28 asszisztot és 32 gólt jegyzett, első két szezonjában az év játékosa is lett a klubnál, viszont José Mourinho irányítása alatt a kispadra szorult.

 

Ennek ellenére Mata továbbra is maradt volna Nyugat-Londonban, de a Vörös Ördögök csábításának nem tudott ellenállni.

 

"Már 2013 nyarán volt érdeklődés a részükről" - mondta a 31 éves középpályás a csapat podcast műsorában.

 

"Nem, akkor még nem akartam elmenni. Kíváncsi voltam, milyen kihívást jelent a következő idény, és igazából konkrét ajánlattétel sem történt."

 

"A januári átigazolási időszakban tett először ajánlatot a United, de más megkereséseim is voltak emellett. Ugyanakkor nem vagyok olyan, aki rögtön elfut, ha nehézzé válik a szituáció, ezért nem feltétlenül volt szándékomban elmenekülni."

 

"Amikor azonban beszéltem velük, azt mondták, mindent megtesznek azért, hogy hozzájuk csatlakozzak."

 

"Sokszor találkoztam velük a Chelsea színeiben, mindig megszenvedtünk a pályán, a legnagyobbak közé tartozott az együttes. Érezni akartam, hogy milyen manchesteri futballistaként szerepelni."

 

"Ekkor nem ment nekik túl jól a bajnokságban Moyes-szal, de ez nem érdekelt. Azért akartam idejönni, hogy a klub játékosa legyek."

 

 

"Beszéltem a vezetőkkel, elmondtam, hogy ők is jól járnak, ha megválnak tőlem ezért az összegért cserébe, idejük is van elég helyettest találni, számomra pedig fontos a továbblépés, mert nem kapok állandó lehetőséget. Így történt tehát."

 

Miután sikerült megegyezni a két félnek, Juan készen állt, hogy megtegye a hosszú utat Londonból Manchesterbe, de a dolgok nem úgy történtek, ahogy várta.

 

"Azt hittem, hogy Manchesterbe kell vezetnem, de szóltak, hogy küldenek értem egy helikoptert, amivel Carringtonba visznek. Az aláírás napján nagyon szeles és esős volt az időjárás, el kellett mennem London külvárosába, ahol le tudott szállni a pilóta. Emlékszem az útra, a szüleimmel mentem, Birminghamen keresztül repült a gép, beláttuk fentről a várost."

 

"Messziről láttam egy hatalmas zöld, futballpályákkal teli területet. Ott landoltunk, Moyes és De Gea már bent vártak."

 

"Be kell valljam, különleges érzés volt így érkezni, azelőtt csak akkor voltam Manchesterben, amikor a United vagy a City ellen játszottunk."

 

Habár sokáig úgy nézett ki, hogy szerződésének lejártával távozik Mata, de a spanyolországi érdeklődések ellenére 2021-ig hosszabbított a klubbal. A megfiatalított United-keretben pedig továbbra is sok segítséget nyújt az egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező játékosként.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!