Ole: Henderson első számú kapus lesz
Solskjaer szerint a United és a Háromoroszlánosok kapuját is hamarosan az angol őrizheti majd.
Dean Henderson a legutóbbi két idényt a Sheffield United együttesénél kezdte meg, segítve a csapatot a Championshipből való feljutásban, valamint meglepetésre a jövő évi Bajnokok Ligája főtáblájáért folyó küzdelemben.
A Manchester United várhatóan hajlandó lesz belemenni abba, hogy a kényszerszünet miatt kitolódott szezon végéig maradhasson a játékos a Pengéknél. A kapuvédő következő állomáshelye egyelőre még kérdéseket vet fel.

"Dean remek döntéseket hozott az elmúlt években, és fantasztikusan fejlődött" – mondta a norvég menedzser. "Egyelőre még csak találgatunk, hol köthet ki ősszel."
"Nagyon sok tapasztalatot szerzett ebben a szezonban is, megmutatta a benne rejlő potenciált, és bizonyította, számolni lehet vele a jövőben az angol válogatott és a Vörös Ördögök első számú portásaként."
A United egy mérkőzéssel többet játszva két egységgel előzi meg a piros-fehér csíkosakat a tabellán az európai kvalifikációért folyó versenyben. Chris Wilder azonban az Old Traffordon nem számíthat kapusára, miután kölcsönszerződése nem engedi, hogy pályára léphessen a két alakulat közötti összecsapásokon.
David de Gea tavaly szeptemberben 4+1 éves szerződést írt alá Woodwardékkal, de Solskjaernak nincs kétsége Henderson felfelé ívelő pályája tekintetében.
"Nem az én feladatom boldoggá tenni a játékosokat. Az ő teljesítményük és munkájuk alapján dől el, ki kap szerepet a csapatban és ki marad ki."
"Dean továbbra is nagyszerű formát mutat, még mindig szélsebesen fejlődik" – fejezte be a szakember.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Dean Henderson
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló