Európa-liga: Augusztusban folytatódhat
Az UEFA ma közleményben tudatta, hogyan kívánja befejezni a 2019/20-as Európa-liga küzdelmeit.
A szervezet elnöke, Aleksander Ceferin arról is említést tett, mennyire nagyra tartja Marcus Rashfordot jótékonysági munkájáért.
"A labdarúgók manapság a legfontosabb nemzetközi viták célpontjában vannak. Láttuk Marcus Rashford munkáját, amivel sikerült megakadályoznia, hogy gyerekek éhezzenek. A labdarúgás valóban fontos eszköz lehet a jó érdekében" - mondta a szlovén a svájci Nyonban megtartott sajtótájékoztatón.
Az EL MENETRENDJE
"Negyeddöntők, elődöntők és a döntő egy nyolccsapatos, egyenes kieséses formában lesznek megrendezve Kölnben, Duisburgban, Düsseldorfban és Gelsenkirchenben augusztus 10-21. között."
"A nyolcaddöntőkre augusztus 5/6-án kerül sor 18:55-ös és 21:00-s kezdéssel. Később döntenek arról, hogy azon nyolcaddöntőket, melyek első mérkőzését lejátszották már, a hazai csapat otthonában, vagy Németországban rendezik-e."
"Az Inter-Getafe és a Sevilla-AS Roma párharcok első mérkőzése elmaradt, így ezek továbbjutói egy meccsen dőlnek majd el."

"A sorozat későbbi meccseit nyolcas, egyenes kieséses formában rendezik, a negyeddöntőket augusztus 10-én vagy 11-én, az elődöntőket augusztus 16-án vagy 17-én, míg a döntőt augusztus 21-én Kölnben bonyolítják le. Minden összecsapás este 9 órai kezdéssel kerül megrendezésre."
"A negyeddöntők és elődöntők sorsolására július 10-én Nyonban kerül sor. A további pontos menetrendet a sorsolás után közlik."
"Gdansk - mely eredetileg a 2020-as döntőnek adott volna otthont - a 2021-es Európa-liga döntőjét rendezi majd, míg a következő döntők időpontjai egy évvel eltolódnak, így 2022-ben rendez Sevilla, míg 2023-ban Budapest."
"A csapatok három új játékost regisztrálhatnak a 2019/20-as szezon hátralévő részére, feltéve, hogy a játékosok már regisztráltak és jogosultak a klubban az utolsó regisztrációs időpontig (2020.02.03.) Az A lista továbbra is 25 játékost tartalmazhat. Új igazolásokat nem regisztrálhatnak a klubok."
"Öt cserét lehet majd végrehajtani a hátralévő találkozók során, de ezt az öt játékost egy meccs alatt 3 csere során kell végrehajtaniuk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |