Taktikai mágnestábla: Brighton - Manchester United

Kedves olvasó! Ismét köszönöm az eddigi pozitív visszajelzéseket a komment szekcióban. Korábbi elemzések során a Manchester United alap taktikai megoldásait tekintettük legfőképpen át a különböző kezdőcsapatok segítségével. Ezúttal elemezzük ki együtt, hogy mi kellett ahhoz, hogy a Manchester United ennyire simán nyerjen a Brighton ellen.


Ole Gunnar Solskjaer ezúttal is a 4-2-3-1-s preferált formációt választotta a mérkőzéshez. A túloldalon Graham Potter egy 4-4-2-s felállást varázsolt fel (elnézést, ő nem az a Potter) a hazai csapatnál.

 

Spoiler veszély: A United ezúttal is tükörsima mérkőzést játszott a Premier League-ben, amelynek köszönhetően egy egyoldalú 0-3-s sikerrel térhetett haza. Labdabirtoklásban 63%-ban volt az MU-nál a labda, összesen 12 alkalommal lőtt kapura, amelyből 6 lövés el is találta a kaput.

 

 

Az új olvasók kedvéért tekintsük át minimálisan az MU támadásépítését.

 

A United ezúttal is hátulról építette fel a támadásokat. A Matic – Pogba páros közül Matic ismét gyakran visszalépett Maguire mellé, hogy a Brighton két csatáros játéka ne tudja kikapcsolni őket a játékból. Ezzel párhuzamosan Pogba pedig belépett a két csatár közötti területre, hogy megjátszható legyen.

 

 

A mérkőzés egészét tekintve, természetesen a vendégek tartották magukat a 4-2-3-1-s alapfelálláshoz. Rashford többnyire a vonal mellett, míg az ellenkező oldali szélső, azaz Greenwood a pálya közepe felé játszott inkább. Ez a támadó szellemű jobbhátvéd AWB és a középpálya jobb oldalán gyakran a támadásba belépő Pogba miatt történt. Greenwood így területet tudott előkészíteni a két támadó szellemű mélységből érkező játékosnak.

 

A játékosok átlagos pozíciója a mérkőzésen így nézett ki. Ebből is látszik, hogy Shaw és Matic szerepe volt inkább hogy a védekezésbe segítsen be.

 

 

A pályán való megvalósulást pedig a lenti képen láthatja az olvasó.

 

 

Nézzük a gólok történetét.

0-1 Greenwood 16’

A vendégek alaposan megjáratták a labdát a bal oldalon. Rashford visszajátszott Matic-nak, aki átforgatta Lindelöf irányába. Ezúttal nem a szokásos módon Maguire, hanem Lindelöf lépett be a támadásba átszakítva a Brighton tripla védekező vonalából az elsőt és a másodikat. Pogba felismerve, hogy társa teljesen szabadon hagyta a CB (középhátvéd) pozícióját, visszalépett a helyére. A fent már elemzett módon Greenwood ezúttal is a pálya közepe felé helyezkedett, akit AWB játszott meg pontosan. Greenwood 1v1-ben megverte a vele szemben helyezkedő védőt, így egy nagyszerű egyéni megmozdulás végén vezetéshez juttatta a Unitedet.

Érdekességképp megjegyezném, hogy Greenwoodnak Martial és Rashford is remek passz opciót nyújtott a befejezés előtt.

 

 

0-2 Bruno Fernandes 29’

A Manchester United bal oldalon a hazaiak védelme mögé tudott kerülni, aminek köszönhetően teljesen visszazárt a Brighton. Bruno Fernandes ezen a mérkőzésen szinte végig a Brighton utolsó és középső védelmi vonala között helyezkedett el. Nagyszerűen érkezett már az első gólnál is az esetleges visszagurításra a második hullámban. Ezúttal már a labdajáratást követően Pogba lekészítéséből eredményes is tudott lenni. Természetesen, hogy Fernandes ennyire tisztán tudjon lőni, ahhoz kellett, hogy a csatárok teljesen betolják a hazaiak védelmét az tizenhatoson belülre.

Azt már nem is nyitom meg, hogy 28:24-től kezdve a United 9 sikeres passzt teljesített egyhuzamban mielőtt a labda a hálóban kötött ki . Ekkor 28:51-t mutatott az óra. Valami épül Manchester vörös felén?

 

 

A második félidő elején Maupay Proppert, Trossard pedig Lamptey-t váltotta a hazai csapatnál. Minőségi javulást vártak a cseréktől a hazai csapat háza táján. A félidő elején sikerült is a Brighton-nak új lendületet bele vinnie az ellenfél részéről a mérkőzésbe. Azonban a lendület nem tartott sokáig.

0-3 Bruno Fernandes 50’

A Brighton a második félidő elején megpróbált visszajönni a mérkőzésbe, ezért nagyon feltolta a védelmi vonalát és az egész csapatát. Egy beívelést követően Maguire megnyert egy fejpárbajt, ami után Matic a szélen üres területen meginduló Greenwood elé tette a labdát. A United olyan sebességgel robogott át a pályán, amit talán utoljára még a Cristiano Ronaldo és Rooney által fémjelezte korszakban láttunk. Maguire saját tizenhatosán belüli fejese (48:54), és Bruno Fernandes második gólja (49:05) között 11 másodperc telt el. Ennyi idő alatt rohant át a United a komplett Brighton-on. A legnagyobbat talán Rashford sprintelte a négyesfogatból. Azzal, hogy ő is felért a támadáshoz a két belső védő figyelmét meg is osztották Martial-lal, így Fernandes a hosszú oldalon teljesen üresen maradt. Ebben a kontrában a Manchester United a hazaiak két szélső védője mögötti üresen hagyott területet használta ki irgalmatlanul. Korábban a városi rangadón láttuk, hogy a Man City az idő előrehaladtával hagyta ezeket a területeket szabadon a nagyobb nyomás érdekében. Azon a meccsen nem egy ilyen szituáció után dőlt el a mérkőzés. Azonban aki a United ellen ezeket a területeket bármikor szabadon hagyja, óriási kockázatot vállal.

 

 

A mérkőzés során az edzői stáb ismét 5 játékost cserélt, ezúttal 2 alkalommal. Ebből az első csere a 64. percben történt, amikor is Fernandes, Pogba és Shaw hagyta el a pályát. Helyettük Pereira, McTominay és Williams érkezett. Ezúttal az egészségügyi szünet a 67. percben történt meg. Egy ilyen lefutott mérkőzésen nem lehet gond a csere időzítése, azonban ha ez egy sokkal élesebb mérkőzés, akkor ismét azt tanácsolnám az edzői stábnak, hogy érdemes megvárni az ivószünetet.

 

A mérkőzés ismét szerencsére tükör simára sikeredett. A veretlenségi sorozat tovább folytatódik. Remélhetőleg ugyanilyen lendületben folytatja a United a szereplését a bajnokságban. Azt gondolom, hogy a mostani magabiztos játékkal egyértelmű, hogy a Manchester Unitednek helye van a TOP 4-ben és Európa legjobbjai között. Számomra teljesen kirajzolódik, hogy melyik jelenleg a Manchester United legerősebb kezdője. Ole Gunnar Solskjaer munkája látszik beérni, azonban a rotáció kiemelt fontosságú lesz az előttünk álló időben. Azt gondolom, hogy hétvégén a kezdőcsapatot illetően 2-3 helyen várható lesz változás.

 

Folytatás július 4-én szombaton, hazai pályán a Bournemouth ellen. Nem ígérkezik könnyűnek az a mérkőzés, hiszen a Bournemouth a kiesés ellen küzd.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!