Manchester United 1-1 West Ham United

Finoman fogalmazva nem egy ilyen produkcióra, na meg egyáltalán nem ilyen eredményre számítottak a szurkolók a hétvégi kupaszereplés után, de legalább nem lett egy újabb vereség. A West Ham nagyot harcolt és megérdemelten tartottak maguknál 1 pontot.


Összesen négy változtatást eszközölt Ole Gunnar Solskjaer a Wembley-n pályára lépő kezdő 11-ben, melynek következtében Pogba, Martial, Fosu-Mensah és Greenwood kapott lehetőséget bizonyítani, Bailly, Wan-Bissaka, Fred és James pedig nyugodtan pihenhetett a kispadon. David de Gea-nak is bizalmat szavaztak és megtartotta a helyét a kapuban, bár egy újabb baki már igazán ellehetetlenítené a helyzetét a csapatban. Kicsit pozitívabb oldalon amennyiben sikerülne kapott gól nélkül lehoznia ezt a mérkőzést, úgy ő lenne a klub bajnoki történelmének legjobb kapusa.

 

Mindkét csapatnak elég lenne egy döntetlen, hiszen a United top 4-be kerülése úgyis az utolsó mérkőzésen dőlne el a Leicester ellen [amennyiben nem szenvednek vereséget, meglesz a jövő évi BL szereplés - a szerk.], a Kalapácsosoknak pedig az egy pont bőven elég arra, hogy matematikailag is megmeneküljenek a kieséstől. Bár ez sosem jelent jót a szurkolóknak és pártatlan nézőknek egy futballmérkőzés előtt, azért a remény mindenkiben él, hogy legalább 2-3 gól születni fog ma este.

 

Első félidő:

Nem sokat teketóriáztak a fiúk, Martial találta magánál a labdát és mivel közelben volt a kapu, gondolta lő egyet. Fabianski eldőlt és védte, viszont figyelmeztetésnek épp elég volt a francia csatár részéről. Egy perccel később Greenwood is próbálkozott egy lövéssel, de sajnos ez sem a hálóban kötött ki.

 

A 6. percben Jarrod Bowen szaladt el a bal szélen, de Williams résen volt és nem hagyta magát. Igen érdekes harc rajzolódik ki kettejük között, erre érdemes lesz figyelni a továbbiakban. Pár szélen való elfutást leszámítva a Kalapácsosok eléggé tömörülni látszanak a saját kapujuk előtt, olykor 8-9-en is vannak a saját 16-osukon belül. Nem lesz gyerekjáték így gólt lőni...

 

 

Antonio az utóbbi hetekben fantasztikusan játszik és ez ma sem lesz másként. Kiharcolt egy szabadrúgást olyan 18 méterre a kaputól, de Cresswell lövése elsuhan a kapu előtt és ebből csak kirúgás lesz. Történt mindez a 11. percben.

 

Három perccel később Rashford kapja meg a bal szélen és látja meg az elfutó Bruno-t, aki egy fantasztikus passzt kap az angoltól, de sajnos a labda a tartólába spiccéről kigurul a pályáról. Nagy kár érte, eszméletlenül jó megmozdulás volt, gyönyörű passz és a portugál egyedül tehette volna a kapura - amennyiben sikerül átvennie.

 

 

Nem lehetett könnyű döntés kihagyni AWB-t a mai kezdőből, viszont az tagadhatatlan, hogy pihenésre volt szüksége, ráadásul Fosu-Mensah igencsak jó teljesítményt nyújtott az eddigi mérkőzéseken. Kis híján gólpasszt sikerült összehoznia a 23. percben: Pogba cselezett középen, majd egy kamu-lövés után a jobb szélen indítja Timothy-t, aki egyből laposan lövi is be középre, kapufát talál és elhagyja a pályát. Közben a zászló is villant, lesen volt a holland, viszont mindenképpen egy ígéretes helyzetet hozott össze.

 

30. perc: Bowen újból meg tud ugrani Brandon mellől, de lövését Matic blokkolni tudja. Újra labdához jutva beíveli középre, de Ogbonna fejese nem pontos.

 

Rashford lövését kell védenie Fabianskinak, majd Fosu-Mensah próbálkozik, de bőven kapu fölé megy. A nyugdíjas tempó ellenére is élvezhető lenne a mérkőzés, ha megszülnék már azt az első gólt. A Vörös Ördögöknek bőven több a labdabirtoklásuk, viszont ilyen kompakt és felállt védelem ellen nem sokra mennek vele.

 

 

Hirtelen Williams kényszerítőzik a bal szélen, majd küld el egy védőt szivarért és húzza vissza a labdát és próbál kiszúrni valakit a hatoson belül. Jó a passz, Greenwood szabadon lőhet, viszont Ogbonna lábának csapódik és ebből sem lett gól. Biztató megmozdulás a két fiatal angol játékostól, jó lett volna betalálni. Közeleg a szünet és ilyenkor mindig nagyobb az esélye annak, hogy gólt kapunk hazai pályán.

 

Ez közel volt! Johnson íveli be a kapu elé a bal szélről, amire Antonio érkezik mintegy elsöpörve az előtte lévő Lindelöf-öt, de szerencsére pont De Gea ölébe pottyan a labda. Megvolt a figyelmeztetés, hátha kihúzzuk szünetig. A 43. percben Timothy gondolt egyet és egy becsúszással elsöpörte Antonio-t, a kaputól úgy 25 méterre, kissé jobbra. Hiába vitatja a dolgokat, ez sárga lapot érdemelt.

 

Ezzel nem is lenne gond, viszont az ebből következő szabadrúgást Nobel gurította le és Rice tette izomból kapura, ami aztán hatalmasat csattant és Pogba a gyepen találta magát. VAR megvizsgálás után kiderült, hogy a francia reflexből felemelte a kezeit, hogy védje a fejét, ráadásul a saját 16-osán belül, így vitathatatlan a végeredmény: büntető a West Ham United számára, amit Antonio lazán elgurított a spanyol kapus mellett. Közvetlenül a szünet előtt 0-1-re módosul az állás.

 

 

A hátramaradt 4 percnyi hosszabbítás nem sok változást hozott, hátránnyal mehettek szünetre a fiúk és Pogba tovább foghatta a fejét.

 

Második félidő:

Talán nem meglepő, hogy Fosu-Mensah már nem is lépett pályára a második félidőben, Wan-Bissaka jött fel helyette. Ha nem is a becsúszása miatt, de mivel lapot is kapott már kevésbé tudna hatásosan védekezni a szélen Antonio ellen.

 

ÉS OTT VAN, MEGINT GREENWOOD! Fantasztikus passzjátékot láthattunk Mason és Martial között, amivel a fiatal angol csatár a jobb szélről átverekedte magát a védelmen és 8 méterről laposan kilőtte a jobb alsót. 1-1, van még remény a győzelemre.

 

 

Hihetetlen megmozdulás és gyönyörű gól volt, ebből kérnénk még két-hármat és akkor ma este boldogan térünk nyugovóra. [Mason Greenwood idén összesen 17 gólt szerzett, ezzel kiegyenlítve George Best (1965-66), Brian Kidd (1967-68) és Wayne Rooney 2004-05-ben felállított rekordjait, tette mindezt csupán 18 (!!!) évesen.]

 

A vendégek egész csendben vannak - a büntetőjük óta még csak a hazaiak kapuja előtt sem jártak. A 61. percben viszont Bowen indul el megint balon, de a lövésébe még Williams bele tud érni és De Gea gond nélkül védeni tudja. Négy perccel később újabb lövést ereszt meg, viszont ezúttal sem a hálóban köt ki - kezd ébredezni David Moyes csapata. Cresswell beadása sikerül hosszúra, de Rice még vissza tudja szerezni a labdát és rálövi 25 méterről, de fölé megy.

 

A második vizes-szünet előtt még Rashford kap egy sárgát a Bowen elleni szabálytalankodása miatt, de ezen kívül sokat nem mutatnak a hazaiak. A Kalapácsosok élénkülésével szélről egész sok beívelés érkezik, amik többé-kevésbé Ogbonna fejére kéne kerüljenek, de mindeddig nem sikerült gólt szereznie. Matic és Lindelöf élet-halál harcot vívnak ellene, nem lehetnek valami kellemes helyzetben. A 74. percben Cresswell marad földön és nem tudja már folytatni, így Masuaku kénytelen váltani. Nem sokkal utána Antonio is pihenhet, Haller váltja - minden jel arra mutat, hogy a jelenlegi állás megfelelne Moyes-nak.

 

 

80. perc: Bruno szólalkozott össze Mark Noble-al (aki azért maga sem egy angyali teremtés...) és mintha a fejével is neki indult volna, így a játékvezető nem hagyhatja annyiban, sárga lapot kap a portugál. A West Ham eltűnése után most a manchesteri csapaton a sor - az egyenlítő találatuk óta nem volt kapura tartó lövésük. Négy perccel később Ighalo érkezik Rashford helyett és már az első megmozdulása kapura lövésben végződik, de Fabianski védeni tudja.

 

Túl sok minden nem történt már a végső sípszó előtt: a szokásos szoros, szorongós zárás, amit már igazán megszokhattunk az idei szezon során. Egyszerűen nem vagyunk képesek 2-3 gólos előnyt szerezni és kivédekezni a mérkőzés további részét... Persze azt mindannyian tudjuk, hogy ehhez az is kéne, hogy mi lőjük az első gólt és lehetőleg ne kapjunk egyet sem. Végeredmény 1-1, felejthető produkcióval.

 

Bármennyire is tartottunk tőle és szerettük volna elkerülni, a jövő évi Bajnokok Ligája esélyünk a szezon utolsó mérkőzésén fog eldőlni, ráadásul idegenben, az aranycipő esélyes Vardy ellen... Hát mit is mondjak, nem lesz egy leányálom, az már biztos.

 

 

Premier League 37. forduló

Manchester United 1-1 West Ham United

Old Trafford, 2020.07.22.

 

Játékvezető: Paul Tierney

 

Kezdőcsapatok:

 

Man Utd: De Gea, Fosu-Mensah, Lindelof, Maguire, Williams, Matic, Pogba, Fernandes, Greenwood, Rashford, Martial.

 

West Ham: Fabianki, Johnson, Diop, Ogbonna, Cresswell(Masuaku 74'), Rice, Soucek, Bowen, Noble, Fornals, Antonio.

 

Gólok:

Greenwood 51', illetve Antonio 45'

 

Sárga lapok:

Fosu-Mensah 43', Rashford 69' és Fernandes 80', illetve Masuaku 80'


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!