Solskjaer reakciója a Leicester elleni győzelemre

Ole Gunnar Solskjaer a Manchester United keretét dicsérte, miután sikerült biztosítaniuk helyüket a Bajnokok Ligája jövő évi kiírásában.


Hosszú szezon

"Fantasztikus a harmadik helyen végezni. Rengeteg mindent tanulhattunk. Voltak hullámhegyeink és völgyeink, az utolsó fordulóban pedig mindent eldöntő találkozót játszottunk. Azt kell hogy mondjam, ez egy csodálatos siker mindenki számára. A stáb elképesztő munkát végzett. Ma reggel mindenkivel külön beszéltem arról, hogy nem számít mi fog ma történni, csapatként jutottunk el idáig. A saját kultúránkat építjük és nagyon büszke vagyok minden erőfeszítésükért és elégedett is vagyok azt látván, amit megtettek ennek a meccsnek a megnyeréséért. Ez hihetetlen mentalitásra vall részükről azt követően, hogy idén két elődöntőt is elveszítettek."

 

Rendszertelen összecsapás

"Nem volt egy klasszikus, de meg kell tanulnunk megnyerni az olyan meccseket is, ahol szükségünk van az eredményre. A szezon újraindulása óta olyan volt, mintha egy minitornát játszanánk. Meg is lett az eredménye. Egy kissé fáradtak és nehézkesek voltunk - szerintem mindenki láthatta, hogy nem hoztuk ugyanazt a teljesítményt, mint amit a korábbi meccseken. De elismétlem, hogy meg kellett próbálnunk, rengeteg pontot és gólt kellett szereznünk, ez pedig sikerült."

 

Szép volt, Jesse

"Nehéz szezonja és éve volt, de ilyen időszakon mindenki keresztül megy a karriere vagy az élete során, és már ő is túl van rajta. Fantasztikus volt az edzéseken - élénk és pezsgő - én pedig nagyon, de nagyon boldog vagyok amiatt, hogy sikerült megszereznie a Premier League szezonunk utolsó gólját."

 

 

Bizonyítottuk a kritikusok tévedését

"Én hiszek abban, amit csinálok és amit csináltam. Mindannyiunknak különböző gondolatai vannak a különböző dolgok menedzselését illetően, én pedig azt az utat járom, amely szerintem egyedül járható mind közül. Fantasztikus stábom és játékosaim vannak. Nem fogom azt mondani, hogy nem én vagyok a vezér, mert én dolgozom ebben a pozícióban. Én hiszek abban, amit csinálok. Amikor kritizálnak, az csak megerősít és csak jobban hiszek általa abban, amit csinálok. Kérem, ne dicsérjenek túl, mert az túlzottan elégedetté tesz. Én így működöm, de ezt néhány nappal ezelőttig még nem tudtam, mert csak akkor olvastam végig [a jóslatokat] a stábommal együtt."

 

Lenyűgöző Bruno

"El kell hogy ismerjük, hogy a megérkezése óta hihetetlen hatással van a csapatra és fantasztikus - gólokat szerez, készít elő, emellett pedig a lelkesedése és a mentalitása is sokat segített a környezetében. Talán ma egy fáradt Brunot láthattunk a pályán, de ez természetes, mert rengeteget játszott. Látható volt a szenvedélye, ahogyan egy kicsit morgolódott a játékvezetői döntéseken, úgyhogy néha ezt egy kicsit távol kell tartanunk tőle. De ő odaállt és higgadtan értékesítette a büntetőt. Természetesen látható volt a fáradtsága, a lábai, a teste, a feje egy kicsit lassabban reagáltak, de ez rendben van. Ehhez hozzá kell szoknunk a következő évre is gondolva. Nem az Európa-ligában, hanem a Bajnokok Ligájában fogunk szerepelni, ő pedig játszani fog, ugyanis ott nem pihentethetek úgy játékosokat, mint tettem azt az Európa-ligában. Úgyhogy még többet várunk majd tőle."

 

Visszatérés a Bajnokok Ligájába

"Ennek a csapatnak ez azt jelenti, hogy a következő szezonban jobb ellenfelek ellen jobb meccseket kell játszania, emiatt pedig egyértelműen feljebb kell lépnünk. Ennek értelmében minden hétközi meccsen a legjobb csapatunkkal kell kiállnunk a Bajnokok Ligájában. Ez nem olyan lesz, mint az Európa-liga, ahol pihentethettünk játékosokat és bizonyos mennyiségű játéklehetőséget biztosíthattunk a fiataloknak. Minden egyes mérkőzésen a maximumra lesz szükségünk. Ez egy újabb mérföldkő lesz számunkra. Oda kell tennünk magunkat, erősebbnek és robusztusabbnak kell lennünk. Ez - a pénzügyi haszon - része a Bajnokok Ligájának, de az én fejemben nem játszik szerepet. A klubnál tudják, hogy érzéseim szerint mire van szükségünk, mi pedig megpróbáljuk azt elérni."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!