Ole a United megfigyelőit dicséri

Az átigazolási ablak július 27-i megnyílása előtt a Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer a klub felderítő hálózatát dicsérte.


Előző nyáron a Vörös Ördögök Harry Maguire-t, Aaron Wan-Bissakát és Daniel Jamest szerezték meg azzal a céllal, hogy lökést adjanak a felnőtt csapatnak, és valamennyien pozitív benyomást tettek az Old Traffordon töltött első Premier League szezonjuk során.

 

Januárban további erősítések történtek, Bruno Fernandes és Odion Ighalo pedig Manchesterbe került.

 

Maguire és Wan-Bissaka a védelem oszlopos tagjai voltak, míg James és Ighalo még nagy szerepet kaphat az Európa-ligában.

 

 

Bruno megszerzése hatalmas lökést adott a Unitednek február óta, amivel harmadik helyen végezhettek, Solskjaer pedig úgy érzi, hogy megérte a Bruno megszerzéséért alaposan kidolgozott terv.

 

Habár személyesen tekintette meg a portugál válogatott játékost a Sporting Lisszabonnál, a menedzser kiemelte, hogy bármilyen új igazolás a csapat döntésének eredménye lesz.

 

"Persze, hiszek abban, hogy nekem is ki kell mennem és személyesen megnézni őt" - mondta Ole a riportereknek, mikor a középpályás leigazolását idézte fel. "Mindig is tisztában voltam a képességeivel, mivel láttam őt a televízióban is, meg hasonlók."

 

"Amikor élőben láttam őt, elképesztő volt a lelkesedése; az, ahogy nyerni akart, a győztes személyisége. Fantasztikus volt, mikor láttam, de meg kell említenem valamennyi vezető megfigyelőt is."

 

"A megfigyelő hálózatunk remek volt, úgyhogy ez nem arról szól, hogy csak úgy kiválasztok valakit, és ha ötük azt mondja, hogy nem, én akkor is keresztül fogom vinni azt. Ez is a csapatmunka része. Természetesen aztán Bruno megérkezett, és azóta is remekül szerepel."

 

 

Annak ellenére, hogy számos nevet hoznak összefüggésbe egy Unitedes váltással - és feltehetőleg ez az átigazolási ablak sem lesz más - aprólékos munka előzi meg a döntések meghozatalát, tekintettel a piacra is.

 

A új határidőkkel futó nyári átigazolási ablak 10 hétig fog tartani, és október 5-tel ér véget, de lesz egy kiterjesztett időszak is október 16-ig, amikor a másodosztályú csapatok tudnak üzletet nyélbe ütni Premier League csapatokkal.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!